Banner
Újabb iratok a falak mögül
Tartalom

Budapest Székesfőváros és Környéke Lakásügyi Kormánybiztosa hivatalának 1944. évi befalazott iratai kerültek elő ugyanabban a Kossuth Lajos téri épületben, amelyben 2015-ben a sárga csillagos házak kijelöléséhez felvett lakás adatszolgáltatási ívek. 

2015-ben egy V. Kossuth Lajos tér 13-15. sz. alatti lakás felújításakor egy válaszfal és az eléje felhúzott álfal között résbe elrejtett közel 7000 adatszolgáltatási ív került elő, amelyeket a sárga csillagos házak kijelölésének előkészítéséhez 1944. június 1-2-án lakóházanként töltöttek ki. A lelet annak idején nemzetközi szenzációt keltett. Az ívek azért kerülhetett az épületbe, mert ennek a zsidók összeköltöztetése során megürült lakásaiban kapott helyet az 1944. júliusában felállított Budapest székesfőváros és környéke lakásügyi kormánybiztosának hivatala. 2024. január végén ugyanabban az épületben egy másik lakás felújításakor egy felesleges benyúló falszakasz lebontása során az említett kormánybiztosi hivatal befalazott 1944. évi ügyiratai kerültek elő, majd március végén egy szobák közötti közfalról derült ki, hogy valójában az is dupla fal, és közöttük lévő rés hasonló ügyiratokat rejt még nagyobb mennyiségben. A körülmények alapján annyi bizonyosra vehető, hogy ugyanannak a sok szempontból rejtélyes eltüntetési akciónak a során falazták el őket.

Akárcsak korábban az adatszolgáltatási íveket, a kormánybiztos hivatali irategyüttesét is eddig teljes egészében megsemmisültnek tételeztük fel. A most megtalált kormánybiztosi iratok pontos terjedelme csak a fertőtlenítést követő feldolgozás után lesz megállapítható, de közel 1 iratfolyóméterre becsülhető. Tanulságos, a korszakról szóló ismereteinket gazdagító metszetet nyújt a kormánybiztosi hivatal jellegzetes ügyeiről és eljárásairól.  Kiderül az iratokból, hogy milyen harc folyt a lakásokért, a lakótérért 1944-ben, mennyi igény és milyen erővel jelentkezett a zsidók összeköltöztetése folytán megürült lakásokra, és milyen mértékben terhelték a lakásügyek – az háború alatti kötött lakásgazdálkodás viszonyai között – a hivatalos szerveket. A lelet lényegében a kormánybiztosság rutinügyeit reprezentálja, amelyek egy része még a német megszállás előtt indult, tehát nem is feltétlenül a zsidók lakásaival kapcsolatos. Értéke éppen ebben van, mert ekkora mintából is jól érzékelhető, milyen sűrűséggel jelentkeztek ezek az ügyek akár a hivatal, akár a lakosság oldalán, pontosan látható, hogy a hivatal milyen eljárásokat alkalmazott, például az ügyintézéshez használt nyomtatványok, kérdőívek egy része sem volt ismert eddig. Az igénylők által benyújtott kérelmek, az ezekben felhozott érvek pedig lakosság hozzáállásáról nyújtanak képet. A főváros lakásügyi ügyosztályának háború alatti anyaga megsemmisült, így korábban a német megszállás időszakából ilyen típusú lakáskérelmekkel nem rendelkeztünk.

A lelet bemutatására a közvélemény számára 2024. április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartandó sajtótájékoztatón kerül sor.