Tanulmányok

Közismert szakirodalmi tény, hogy a magyar építészek 1900 körül induló generációjának az art nouveau felszabadító hatása iránt fogékony, s többnyire a  modern nemzeti építészet megteremtésének Lechner Ödön által képviselt programját is magukévá tevő tagjai jelentős részben zsidó származásúak voltak. Ez, az utóbbi száz évben nagyon eltérő értelmezésekre alapot adó származási közösség rendkívül eltérő egyéni identitásokat és társadalmi helyzeteket takart. E generáció egyik vezető alkotója volt az 1908-ig a Leitersdorfer vezetéknevet viselő Lajta Béla, aki 1873-ban egy jómódú pesti zsidó iparos- és kereskedőcsaládba született.

Korán volt még, reggel hét óra, amikor 1941. december 12-én, a Magyar Királyi Rendőrség detektívjei betöréses lopás ürügyén behatoltak egy hetedik kerületi lakásba a Munkás utcában, a Keleti pályaudvar környékén. A betörőt ugyan nem sikerült elkapni, de horogra akadt egy szerelmespár, Móric és Erzsi. akiket egy ágyban találtak, levetkőzve. Be is vitték őket azonnal az örsre, ahol a rendőri jelentés szerint bevallották, hogy már két hónapja együtt vannak. Móric állítólag tudott a fajvédelmi törvény életbelépéséről, de nem érdekelte, míg Erzsi azt mondta, nem is hallott arról, hogy keresztény nőnek zsidó vallású férfival nem szabad nemileg közösülni.             Abban a drámai pillanatban vagyunk, amikor Magyarország a náci Németországgal váll-vállvetve háborúzik a Szovjetunió ellen, hadban áll Nagy-Britanniával és lojalitása jeléül épp hadüzenetet továbbít egy másik világhatalomnak, az Egyesült Államoknak. Ezzel egy időben a pesti detektívek lakásokat, hálószobákat, közös ágyakat vizslatnak, szerelmes leveleket elemeznek, és szomszédok, társbérlők, házmesterek megfigyeléseit rögzítik aprólékosan.

Az írás rövidebb változata a Magyar Narancs-ban jelent meg: http://magyarnarancs.hu/lokal/erzsi-moric-es-a-detektivek-95021

Budapest Főváros Levéltárában 2014. június 11-én a „Széttépett esztendők 1938–1944. Önazonosság, diszkrimináció és üldöztetés személyi és családi iratok tükrében – a Holokauszt budapesti megéléstörténete” című kiállítás megnyitóján elhangzott előadás.

"A következőkben három olyan problémával kívánok részletesebben foglalkozni, amely a kiállításon látható – sokszor megrázó, olykor mélyen lesújtó, néha kifejezetten felemelő – „megéléstörténet” alapján a bemutatott időszakon és eseményeken messze túlmutató kérdések feltevését teszi lehetővé. E kérdések a társadalmi javak ideológiai alapú újraelosztására, az egyéni választások és a totális diktatúrák összefüggéseire, valamint a választott és a többes identitás lehetőségeire irányulnak: meggyőződésem szerint mindhárom kérdéskör ma is meghatározóan fontos, a magyar társadalom jelenét és jövőjét egyaránt befolyásolja."

Barna Ildikó-Pető Andrea: A politikai igazságszolgáltatás a II. világháború utáni Budapesten (Budapest, 2012. Gondolat Kiadó) című könyve az első munka, amely a népbíráskodást reprezentatív mintavétel alkalmazásával, empirikus kvantitatív, statisztikai megközelítéssel vizsgálja. E helyütt a könyvnek azt a fejezetét adjuk közre, melyből megtudhatjuk, kik voltak azok a zsidó sértettek, akik feljelentést tettek a velük történtek miatt, tanúskodtak a sérelmeikről. Milyen tapasztalatokat szereztek ők az eljárások során és hogyan járult hozzá ez a tapasztalat a zsidó identitás átalakulásához? Hogyan hozta létre a bíróság a II. világháború emlékezetének nyelvét?

Adatok egy még nem teljesen lezárt empirikus szociológiai vizsgálatból, mely az orvosi kamarák 1940 és 1947 évi tagságának teljes körű felmérése alapján törekszik meghatározni az orvostársadalom különböző csoportjainak "túlélési rátáit" és az ezt meghatározó tényezőket Budapesten és vidéken. Ennek érdekében módszeresen összehasonlítja össze az 1940-es évek elejének kamarai tagságának összetételét azokkal, akiket közülük 1947-ben is megtalálunk a tagok között. A személyekre lebontott számba vételt az a sok éves munkával épített adatbank tette lehetővé, amely az előző évtizedek egyetemi diplomásainak adatfelvételén alapul (1872-1947 között Budapesten és a vidéki egyetemeken), melyből a háttér adatok származnak (születési hely, idő, vallás, szülők helyzete, iskolázás).

A német utasítására kinevezett Zsidó Tanács tagjaira hihetetlen morális teher nehezedett. Az ellentétek a felszabadulással elemi erővel törtek felszínre, amihez járult a bűnbakképzés a maradék zsidóságon belül, de a többségi társadalom részéről is. 1945 júliusában a Magyar Cionista Szövetség a népbíróságok mintájára két napos „néptörvényszéki” tárgyalást rendezett a Zsidó Tanácsról, melyen a következő megítélés hangzott el: "Ha a Tanácsnak lett volna mersze a zsidóság felvilágosítására, úgy a zsidók, tisztán látván, hogy nincs veszíteni valójuk, talán hajlandók lettek volna fegyveresen is szembeszállni. Így azonban, mint a birkák, bíztak a Tanácsban…” Nagyon hasonló érvelés köszönt vissza 1953-ban, amikor Rákosi és az ÁVH által kreált "cionista összeesküvés" áldozatává vált az egykori Zsidó Tanács utolsó időszakának több meghatározó személyisége...

Kik is voltak a nagykereskedők? Ez egy olyan társadalmi és gazdasági csoport volt, mely önálló üzlettel, céggel, nagy vagyonnal, jövedelemmel rendelkezett és meghatározta Pest, majd Budapest, illetve Magyarország gazdaságát. Fodor Oszkár közgazdasági szakíró 1912-ben így fogalmazta meg a kereskedőket: „Volt idő, amikor a zsidó fogalma egy volt a kereskedő fogalmával, noha eredetileg őstermelő faj volt s a kereskedést akkor kezdte igazában űzni, amikor erre természeti körülményei inspirálták. Hogy azután első lett ezen a téren, hogy alapvetője, megteremtője tudott lenni a modern kapitalizmus minden eszközének.”