Banner
Budapest és Környéke Lakásügyi Kormánybiztosa
Tartalom

Budapesten a II. világháború idején nyomasztó lakáshiány uralkodott. Szendy Károly polgármester 1942 októberében a következőket jelentette a belügyminiszternek: ’ “A székesfőváros lakásait kezelő társadalompolitikai ügyosztályban naponként jelennek meg a hadszíntérre indulás előtt álló vagy onnan szabadságra érkező katonák, akik értesülve arról, hogy lakáskérelmük egyelőre nem teljesíthető, sokszor lázongó szavakkal adnak kifejezést elkeseredésüknek és ama meggyőződésüknek, hogy a Haza, amely szükség esetén életük feláldozását várja el tőlük --- tartozik családjuk hajlékhoz juttatásáról gondoskodni. A lakáskérések ügyében a székesfővárossal szemben követelődző módon történő fellépések már nem tekinthetők szórványosaknak, s ha az ily fellépések indokoltsága csak fenntartásokkal ismerhető is el, tömeges jelentkezésük erkölcsi jelentősége az ország egyre fokozódó háborús erőfeszítései közepette korántsem becsülhető le, sőt bátran egy vonalba állítható a lakásínség tárgyi természetű káros hatásaival." A helyzet a továbbiakban csak romlott, a haditermelés által ösztönzött konjunktúra vonzásában további tízezrek érkeztek a városba. A lakosságszám a német megszállás előestéjén érte el a csúcsot mintegy 1 millió 380 ezer fővel. 1944 áprilisában megkezdődtek a rendszeres bombázások, és bár sokan elhagyták a várost, a zsúfoltság csak nőtt, mivel számos lakás vált lakhatatlanná és a kibombázottakat is el kellett helyezni.
A legelterjedtebb lakásmód ebben az időben a magántulajdonú bérházban való lakásbérlet volt. A háború éveiben fokozatosan bevezették a kötött lakásgazdálkodást, amely lényegében megszüntette a tulajdonosok szabad rendelkezését a lakások felett. A megüresedő lakásokat be kellett jelenteni a hatóságnak, amely az üres vagy nem kellően kihasznált lakásokat igénybe vehette, azok új bérlőjét kijelölhette, a lakáscserékhez is hatósági hozzájárulásra volt szükség. Mindezek a feladatok 1944. július 9-ig a polgármester hatáskörébe tartoztak, amely azokat a XVII. polgármesteri (lakásügyi) ügyosztály útján látta el.
A kormány által kiadott 2.510/1944. M. E. rendelet ezeket a jogköröket kivette a főváros kezéből, és Budapest, valamint a környező városok és községek vonatkozásában egységesen átruházta a belügyminiszter alárendeltségében működő Budapest Székesfőváros és Környéke Lakásügyi Kormánybiztosára. „A lakások kiutalásánál is teljesen új rendszer kerül bevezetésre. Az igényjogosultaknak nem valamilyen lakás kiutalását kell kérniök, hanem annak megállapítását, hogy az igényjogosultság valóban fennáll-e. A kormánybiztosság minden egyes esetben külön bírálja majd el a kérdést, és kedvező döntés esetén a kérelmező a lakásutalvány formájában kap igényjogosultságáról igazolást. Ezzel az utalvánnyal azután bármelyik megüresedett lakásba külön engedély nélkül beköltözhet, természetesen a háztulajdonossal meg kell állapodnia.” – magyarázza az új rendszert a Pesti Hírlap aznap megjelent száma. A kinevezett kormánybiztos, Haynal Alajos vezérőrnagy még aznap közzétette első hirdetményét, amelyből kiderült, hogy hivatala V. Kossuth Lajos tér 13-15. szám alatt kap elhelyezést.
A kormánybiztos hivatali irategyüttesét is eddig teljes egészében megsemmisültnek tételeztük fel. 2015-ben egy V. Kossuth Lajos tér 13-15. sz. alatti lakás felújításakor egy válaszfal és az eléje felhúzott álfal között résbe elrejtett közel 7000 adatszolgáltatási ív került elő, amelyeket a sárga csillagos házak kijelölésének előkészítéséhez 1944. június 1-2-án lakóházanként töltöttek ki. A lelet annak idején nemzetközi szenzációt keltett. Az ívek azért kerülhetett az épületbe, mert a kormánybiztos feladatai, illetve jogosítványai közé tartozott, hogy felülvizsgálja a korábban zsidók által használt lakások 1944. március 22. óta történt birtokba vételét.
2024. január végén ugyanabban az épületben egy másik lakás felújításakor egy felesleges benyúló falszakasz lebontása során a kormánybiztosi hivatal befalazott 1944. évi ügyiratai kerültek elő, majd március végén egy szobák közötti közfalról derült ki, hogy valójában az is dupla fal, és közöttük lévő rés hasonló ügyiratokat rejt még nagyobb mennyiségben. A körülmények alapján annyi bizonyosra vehető, hogy ugyanannak a sok szempontból rejtélyes eltüntetési akciónak a során falazták el őket.
A most megtalált iratanyag tanulságos, a korszakról szóló ismereteinket gazdagító metszetet nyújt a kormánybiztosi hivatal jellegzetes ügyeiről és eljárásairól.  Kiderül az iratokból, hogy milyen harc folyt a lakásokért, a lakótérért 1944-ben, mennyi igény és milyen erővel jelentkezett a zsidók összeköltöztetése folytán megürült lakásokra, és milyen mértékben terhelték a lakásügyek – az háború alatti kötött lakásgazdálkodás viszonyai között – a hivatalos szerveket. A lelet lényegében a kormánybiztosság rutinügyeit reprezentálja, amelyek egy része még a német megszállás előtt indult, tehát nem is feltétlenül a zsidók lakásaival kapcsolatos. Értéke éppen ebben van, mert ekkora mintából is jól érzékelhető, milyen sűrűséggel jelentkeztek ezek az ügyek akár a hivatal, akár a lakosság oldalán, pontosan látható, hogy a hivatal milyen eljárásokat alkalmazott, például az ügyintézéshez használt nyomtatványok, kérdőívek egy része sem volt ismert eddig. Az igénylők által benyújtott kérelmek, az ezekben felhozott érvek pedig lakosság hozzáállásáról nyújtanak képet. A főváros lakásügyi ügyosztályának háború alatti anyaga megsemmisült, így korábban a német megszállás időszakából ilyen típusú lakáskérelmekkel nem rendelkeztünk.