Az üldöztetés megjelenése a budapesti közjegyzők okirataiban, 1944

Budapest Főváros Levéltára a Holokauszt Emlékév keretében a budapesti kerületek közül a zsidók által leginkább lakott kerületek közjegyzőinek 1944. évben keletkezett okiratainak adatait rögzítette a hosszú évek óta gyarapodó közjegyzői adatbázisban (VI., VII., VIII., valamint a régi V. kerület, melynek a mai XIII. kerülethez tartozó Újlipótváros is részét alkotta, valamint két újpesti közjegyző anyagát). Amennyiben az ügyfél jól megállapíthatóan az üldözés miatt fordult közjegyzőhöz, akkor azt a rekordnál külön feltüntettük. Az érintett ügyfelek jegyzéke az irat tartalmára való rövid utalással itt tekinthető meg. A szisztematikus feldolgozás eredményeként jól kirajzolódik, milyen típusú menekülési stratégiák indokolhatták közjegyző igénybe vételét, ehhez azonban néhány megjegyzést kell fűznünk:
1. Nem lehetett teljesen egzakt módon meghatározni, hogy milyen kritériumok alapján lehet egy iratról eldönteni, hogy az, az üldöztetés miatt keletkezett. Tipikus esete ennek például az, amikor zsidónak tűnő személyek teljes körű meghatalmazásokat adnak, vagy hitelesítettnek közjegyzőnél üzleti és/vagy magánjogi ügyekben. Ilyenkor feltételezhető, hogy erre azért volt szükség, mert az üldöztetést elszenvedő tartott attól, hogy nem lesz képes ügyeit elintézni, ezért bizalmi emberéhez vagy rokonához fordult segítségért. (Ezeket az ügyeket nem jelöltük külön, ugyanakkor felvettük az adatbázisba, így ha további kutatások, esetleg más adatbázisok feltárásai ezt az összefüggést alátámasztják, akkor ezek az adatok is segítségünkre lehetnek a történtek összetettebb megismerésében.)
2. A kor hivatali nyilvántartásai gyakran feltüntették az ügyfelek vallását, származását is, ugyanakkor a közjegyzők a magánokiratokban a lakcímen és foglalkozáson kívül személyes adatot csak akkor vettek fel, ha az az ügy lényegéhez tartozott. Erre jelentenek példát a születendő gyermek vallása kapcsán tett nyilatkozatok.
3., Az egyes közjegyzők között eltérések tapasztalhatók az okiratszerkesztés gyakorlatában is: volt olyan közjegyző, aki aláírás hitelesítés esetében egyáltalán nem utalt arra, hogy az adott irat mit tartalmazott. (Pl.: azt írta, hogy „aláírás hitelesítés nyilatkozaton”, ahelyett, hogy bővebben kifejtette volna, hogy „aláíráshitelesítés kommün alatt tanúsított magatartásról szóló nyilatkozaton”.)

Az adatfeltárás alapvetően három közjegyző esetében mutatott ki nagyobb fokú érintettséget. Ezek közül Barcs Ernő esetében a különlegesen érdekes menlevél sorozat elemzésre méltó, Lázár Ferenc és Szemerjay Petrán Tibor esetében az általuk kiállított okiratok mintegy 10–15%-a minősíthető a témába vágónak.

Lázár Ferencet (1883–1964) 1919 januárjában Károlyi Mihály kormányának igazságügy-minisztere, Berinkey Dénes nevezte ki az egyik legkeresettebb V. kerületi közjegyzői körzetbe. Később a budapesti Törvényhatósági Bizottság és Törvényhatósági Tanács tagja lett, a Törvényhatósági Bizottság delegáltjaként 1926-tól 1944-ig a Felsőház tagja volt. 1934-től a Budapest Közjegyzői Kamara elnöke. Közjegyzői irodája a gróf Tisza István utca (ma József Attila utca) 16. szám alatt volt. Saját önéletrajza szerint két miniszterelnök, mégpedig Károlyi Gyula és Teleki Pál is "igen magas közjogi és közigazgatási és igazságügyi vezető pozíciókat" kínáltak fel számára. Andor bátyja, aki 1918. december 2-án alapítója volt a Területvédő Ligának, 1932-től 1938-ig igazságügyminiszter. Lázár Ferencet a háborút követő igazolási eljárásban feddésben részesítették és áthelyezték Kőbányára. 1949-ben nem vették át állami közjegyzőnek, később internálták, majd Budapesten hunyt el.
1944-ben felvett okirataiban szereplő kb. 1100 személy közül 10–14% fordult valamilyen az üldöztetéssel összefüggő mentesülés, végrendelkezés, igazolás stb. miatt irodájához.
Szemerjay Petrán Tibor 1884. január 2-án született Kolozsváron. Középiskolai tanulmányait ugyanott végezte. 1925-ben királyi közjegyzőnek nevezték ki Budapest VII. külső és a XIV. kerületébe. Közjegyző irodája a XIV. Thököly út 39. szám alatt volt. Az igazságügy-miniszter 1950-ben állami szolgálatba nem vette át. Az 1944-ben felvett irataiban több, mint 550 személy tűnik elénk, akik közül több mint 40 fő fordult üldöztetés miatt a közjegyzői irodához.

Néhány jellegzetes rendszeresen előforduló ügytípus: A munkaszolgálatosok közül többen tértek vissza szabadságra ideiglenesen. Ekkor akár bajtársaikról, akár egyéb tények tanúsításáról is nyilatkoztak. Van ugyanakkor olyan eset is, amikor itthoni hozzátartozók a munkaszolgálat alatt eltűnt rokonokról nyilatkoztak.

A német uralom alatt álló környező országokból számosan igyekeztek Budapesten menedéket találni. Az 1943-1944. évben felvett közjegyzői jegyzőkönyvekben sok esetben nyilatkoznak magyar állampolgárok arról, hogy olyan személyekért vállalnak kezességet, akiket valamelyik budapesti toloncházban idegen vagy "kétes" állampolgárságúként tartottak fogva.  A nyilatkozó vállalta azt, hogy ha kiengedik a toloncházi őrizetest, akkor gondoskodik róla úgy, hogy az, az államot nem terheli. Ilyen okiratok alapvetően 1944. március 19 előtt keletkeztek.

A vallásváltás, kikeresztelkedés jellegzetes és gyakori, ha nem is általános kísérőjelensége volt a zsidóság 19-20. századi asszimilációjának. Az 1938:XV. törvénycikk, az "első zsidótörvény"  csak az 1919. augusztus 1. előtt kikeresztelkedetteket és leszármazóikat mentesítette a törvény következményei alól. Az 1939:IV. törvénycikk, a "második zsidótörvény" és az azt követő jogszabályok már egyértelműen faji, leszármazási alapon határozták meg, ki az, akit "zsidónak kell tekinteni". A kikeresztelkedés így már a jogszabályok szerint nem, és a gyakorlatban is egyre kevésbé jelentett menekülési utat. Ennek ellenére néhány esetben 1944-ben is a vallásváltás tanúsítására, nyilatkozatba foglalása miatt keresték fel a közjegyzőket. Cséplő Jánosné Fuchs Erzsébet római katolikus vallásba történő áttéréséről nyilatkozott a közjegyzőnél. Június 28-án, Redlich Irén úrnő, volt tisztviselő, aláírás hitelesítését kérte a Szent István Bazilika Plébániájához intézett beadványához, melyben nyilatkozott az izraelita vallásból való kitéréséről, illetve a római katolikus vallás felvételéről.

A svéd, brazil, portugál, svájci stb. kapcsolatok, legyenek azok akár üzleti, vagy rokoni kapcsolatok, a semleges államok fellépése révén 1944 nyarától reményt nyújtottak arra, hogy valaki, mint potenciális kivándorló nyerjen az üldözés és megsemmisítés elől. Egy fényképész munkaszolgálatos érdekben például arról született okiratba foglalt nyilatkozat, hogy testvére már 1939-óta Sao Paoloban orvos. Arról is született aláíráshitelesítés egy nyilatkozaton, hogy az abban szereplő zsidók svéd cégekkel álltak üzleti összeköttetésben.

 Az 1919-es kommün alatt tanúsított magatartás is lehetett fontos alap zsidóellenes rendelkezések alóli mentesség kéréséhez. Az erről szóló nyilatkozatokat a közjegyző előtt legtöbbször pusztán bemutatták, aki azt egy aláírás hitelesítési eljárás keretében hitelesítette, és erről jegyzőkönyvet állított ki. Arra is találunk példát, hogy életmentő jelentőségű salvadori állampolgársági bizonyítványt Svájcból közjegyző útján igyekeztek eljuttatni az érintettekhez.

1944-ben az üldözöttek rendkívül sok közjegyzői okiratba foglalt végrendelet készítettek, és letétbe is nagy számú végrendeletet helyeztek. 

Különleges és a viszonyok abszurditását tükrözi az a nyilatkozat, amelye az üldözés elől gyermekeit menteni szándékozó farádi Balogh Etel kérésére Daróczi Béla ügyvéd tett a Kohner Jenő bárótól származó és így zsidónak minősülő gyermekek törvénytelenné nyilvánítása érdekében, hogy ilyen módon sikerüljön eltüntetni a zsidó felmenőket a személyi okmányokból. (Voltak, akik saját vagy felmenőik törvényes származásának utólagos megkérdőjelezésével igyekeztek nem-zsidó voltukat elismertetni.