Védlevelek, mentesítési dokumentumok Barcs Ernő budapesti közjegyző 1944-es okiratai között

Budapest Főváros Levéltárában található közjegyzői iratanyag 1875-1984-ig terjedően öleli fel a budapesti székhellyel működött közjegyzők okiratait, hagyatéki ügyeit, végrendeleteit. A levéltár a Holocaust Emlékév kapcsán a budapesti kerületek közül különösen érintettekben (VI, VII, VIII, régi V, mai XIII. kerület Újlipótváros) működő közjegyzők 1944. évben keletkezett okiratait adatbázisban rögzítette, különös tekintettel a vészkorszak szempontjából fontos iratokra.  Az egyik közjegyző, Barcs Ernő [1] iratai között maradt fenn - egyedülálló módon -, 119 darab védlevél, ún. Schutzpass, mentesítő irat, útlevél stb. hitelesített másolata. Röviden ismertetjük az iratok jogi-történeti hátterét, közöljük az érintettek névsorát, és válogatást nyújunk a jellegzetes típusokból.

A mai modern közjegyzői rendszer alapjait Magyarországon az 1784. évi XXXV.  tc., a közjegyzőkről szóló törvény rakta le. A közjegyzőket a törvény életbelépése után az igazságügyminiszter nevezte ki, A közjegyzők számát és székhelyét, a körzetek határait a közjegyzői kamara meghallgatása után szintén az igazságügyminiszter határozta meg. A közjegyzők feladat- és hatásköre kiterjedt közokiratok felvételére, végrendeletek felvételére, tanúsítványok kiállítására, letétek kezelésére, hagyatéki ügyek körüli eljárásokra és bírói megbízások teljesítésére. Azon jogügyletek körét is szabályozták, amelyekhez közjegyzői okirat kellett: például vagyoni viszonyokat szabályozó, adásvételi, életjáradéki és kölcsönszerződések, ajándékozási szerződések, hozományátvételi nyilatkozatok stb. Az 1886:VII. tc. jelentősen kiterjesztette azon jogügyletek körét, amelyek érvényességéhez közokiratot kívántak meg. Magánokiratot a közjegyző nem állíthatott ki.

A királyi közjegyzők egyik fontos feladata volt az eredeti okiratokról készült másolatok hitelesítése. Hiteles másolatok korszakunkban már fotómásolatok is lehettek. Ebben az eljárásban a közjegyző külön jegyzőkönyv felvétele nélkül, magán az okiraton, esetleg az okirathoz fűzve helyezi el a hitelesítési  záradékot, melyben tanúsítja a másolatnak az eredeti okirattal való egyezőségét. Az okirat közjegyzői hitelesítése valójában másolat hitelesítés, hiszen a  közjegyző az eredeti okiratról készített másolatot hitelesíti tanúsítvány kiállításával. A hitelesítési záradék tartalmazza, hogy a másolat eredeti okiratról készült-e, vagy annak kiadmányáról, másolatáról illetve, hogy a másolat az eredetivel mindenben megegyezik vagy esetlegesen annak csak egy része. A hitelesített másolatot mindenkor hivatalos pecsétjével és aláírásával látta el.
A közjegyző az okiratok hitelesítése (pl. nyilatkozatok, útlevelek, anyakönyvi kivonatok, stb.) során magának a hitelesített okiratnak sem a valódiságát, sem a tartalmi jogszerűségét nem vizsgálhatja, csak az általa készített tanúsítvány alakiságának és tartalmának valódiságáért felel. Az okirat eredetiségét az okirat kiállítója igazolhatja, amennyiben ez problémaként felmerül. Az okirat közjegyző általi hitelesítése az okirat bizonyító erejét nem változtatja meg, a magánokiratról a közjegyző által készített hiteles másolat nem közokirat. A közjegyző kötelessége  bejegyezni a hitelesítés tényét a hitelesítések könyvébe.

A Barcs Ernőnél talált dokumentummásolatok is eredeti magánokiratokról (a kérdéses időszakban leginkább Schutzpass-okat, oltalomleveleket, különböző mentesítő okiratokat, keresztleveleket, anyakönyvi kivonatokat, kivételezettségi igazolásokat, hadigondozási igazolványokat, állampolgársági igazolásokat, iparengedélyeket, vöröskeresztes értesítőket, KEOKH igazolásokat, stb. találunk) készült hiteles másolatok, amelyeket a közjegyző a 'Sorkönyv a másolatok hitelesítéséről' című könyvben vezetett.  Barcs Ernő 1944-ben 13507 db hitelesítést készített, ez jelentősen meghaladja a korábbi években nála készült tanúsítványok számát, sőt a többi, a zsidóság által leginkább lakott, kerület közjegyzői által készített hitelesített másolatok számát is. (Barcs 1943-ban 4230 másolatot hitelesített, s a legtöbb V., V., VII., VIII. kerületben működő közjegyző adata nem haladja meg ezt a nagyságrendet 1944.ben sem. Barcs után a legtöbb hitelesítés, 7110 darab a VI. kerületben működő Antalffy-Zsíros Aladárnál mutatható ki, de az ő esetében hiányzik az 1944. évi összesített adat.) [2] Az még a hézagosan fennmaradt sorkönyvekből is látszik, hogy 1944-ben Barcs Ernőhöz fordultak messze a legtöbben okmányaik hitelesítése végett. Feltehetően ebbe belejátszik, hogy az újlipótvárosi részen (Pozsonyi út, Újpesti rakpart) sok „külföldi” védett ház volt a csillagos házak között. Az 1944-es év sorkönyveiből kitűnik, hogy minden érintett közjegyző hasonló iratokat hitelesített, mint Barcs, de ezek az okmányok nem maradtak fenn az adott közjegyző irattárában, mint ahogy többségében Barcs Ernőnél sem, hiszen az ügylet jellegéből adódóan ezeket a hitelesített példányokat az ügyfelek elvitték. A letétben hagyás sem magyarázat arra, hogy ilyen mennyiségű magánokirat miért maradt meg nála, hiszen nincs letéti szám az iratokon, csak a hitelesítési napló száma szerepel rajtuk.

Ami még szembetűnő, hogy 1944 október 15-e után arányaiban jóval több hitelesítés született, mint addig, ez látszik a Schutzpass-ok dátumozásán, sok közülük október 23-i dátumot visel. A vizsgált közjegyzők sorkönyveiből kitűnik, hogy szinte valamennyi közjegyzőnél október 15-e után keletkezett a teljes évi tanúsítványmennyiség harmada.  Október végétől pedig szinte csak véd-és oltalomleveleket hitelesítettek, a sorkönyvek szerint tömegesen.

Míg 1944. március 19-e után a közjegyzők ügyfelei, a sorkönyvek tanúsága szerint, főként a Horthy- rendszer által engedélyezett mentesítési lehetőségeket igyekeztek kihasználni, s ezekhez kapcsolódó dokumentumaikat hitelesíttették, addig ezek a lehetőségek gyakorlatilag megszűntek a nyilas hatalomátvétel után. [3]  Leginkább a külföldi követségek által kiállított menlevelekben bízhattak. Szálasi 1944 október 30-án Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti képviselőjének közbenjárására úgy döntött, hogy a Pápai Nunciatúra által kiadott kb. 2500 oltalomlevelet elismeri. Ugyanilyen engedményt tett Svájcnak is, amely szintén korlátozott számban, de kiállíthatott védleveleket. Azonban hiába szabták meg a nyilasok, hogy mennyi menlevél készülhet, a követségek nem tartották be azokat, s jóval többet adtak ki. Nem elhanyagolható a zsidó ellenállás által kiadott hamis menlevelek száma sem. [4]

A Barcs Ernőnél megmaradt magánokiratok többsége is oltalom- és védlevél, amelyeket leginkább a svájci és a svéd követségek adtak ki. Ezektől eltérnek a Fekete család úgynevezett svéd követségi kérdőívei, amelyek egy 1944 nyarán megnyílt mentesítési lehetőséghez kapcsolódnak [5]. Barcs Ernő közjegyzői okiratai között több erről szóló nyilatkozatot is találunk, amikor az adott személyekhez közel álló ismerősök vagy rokonok bizonyítják a svéd vagy brazil rokonsági, illetve gazdasági kapcsolat meglétét.

A közjegyző szerepe

Barcs Ernő közjegyzői hatásköre kinevezésekor a régi V. kerületnek a Lipót körút (mai nevén Szent István körút) és a Wahrmann Mór (ma  Victor Hugo) utca közé eső részére terjedt ki, 1933-tól ide tartozott a Wahrmann Mór utcától északra eső terület is. [6] Közjegyzői székhelye V. Berlini tér (ma Nyugati tér) 4. alatt volt.

Az 1945-ös igazolási eljárások során nem vallott arról, hogy a nagyszámú mentesítő okirat másolatának kiadásában az üldözöttek segítésének különös szándéka vezette volna.  Az igazolóbizottsági kérdőív azon kérésére, hogy a zsidótörvények végrehajtásával kapcsolatban volt-e szerepe, nemmel válaszolt. Az általa benyújtott igazoló jelentésben csak arra hivatkozott, hogy semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, mert ezt kívánta meg a közjegyzői munkakör, illetve a hozzá forduló ügyfelek ügyeit a mindenkori politikai irányzatoktól mentesen intézte.

1945. június 21. napján a Budapesti Közjegyzői Kamara Igazolóbizottsága igazoltnak tekintette, ezáltal továbbra is betölthette tisztségét [7]. 1949. december 1-el, az addigi polgári közjegyzői rendszer megszüntetésével átvették állami közjegyzői szolgálatba (1949. november 30-val szüntették meg magánközjegyzői praxisát). Székhelye ekkor a már átkeresztelt Marx tér 4. szám alatt volt. [8] 1952 végéig töltötte be állását az új, állami közjegyzői rendszerben.

 

[1] VII.180.d Barcs Ernő kir. közjegyző iratai

[2] Az adatokat lást a Budapesti Közjegyzői Kamara által kért ügyforgalmi kimutatásokban (másolatok és könyvkivonatok hitelesítésének száma). Lásd: IX. 260. Ügyforgalmi kimutatások 1943, 124. doboz, Ügyforgalmi kimutatások 1944, 128. doboz.

[3] Az egyik ilyen mentesítő rendelet volt a 3040/1944. M.E. rendelet [3], amelyet 1944. augusztus 21-én adták ki. (a Budapesti Közlöny 189. számában tévesen 2040/1944 számon jelent meg, Randolph L. Braham is ezt a téves számot veszi át könyvében). A rendelet szerint a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya általában nem terjedt ki azokra a személyekre, akiket a kormányzó a minisztérium előterjesztése alapján a tudomány, a művészet vagy a közgazdasági élet terén, vagy egyéb területeken kimagasló érdemeik szerint arra alkalmasnak talált. A mentesítés viszont nem érintette az 1941. XV. tc-be foglalt fajvédelmi rendelkezéseket és a vagyonjogi rendelkezéseket (1600/1944. M.E. rendelet). Ezt a rendelkezést a Szálasi-rezsim egy október 25-én megjelent rendelettel módosította, miszerint csak a 3780/1944. M.E. rendelet alapján megerősített mentesítés fogadható el a továbbiakban.

[4] A Nunciatúra kb. 15000, a Portugál Követség több, mint 700, a Spanyol Követség kb.3000 ilyen iratot adott ki. Randolph L. Braham: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. II. kötet. 1181, 1191. old.

[5] Állampolgárság gazdasági és rokoni kapcsolatok alapján. 1944. július 8-a után a kormányzó leállította a deportálásokat, ami azt jelentette, hogy a Budapesten élő zsidóság egyelőre megmenekült. Többek között arra hivatkoztak, hogy nagy nyomást gyakoroltak  Magyarországra a semleges államok, a Vatikán és az egyházak. Ennek eredményeképpen a kormány összefoglaló jegyzéket küldött a külföldi képviseleteknek, s ebben részletesen kifejtette a zsidókérdéssel kapcsolatos aktuális álláspontját. Ez egyebek mellett azt tartalmazta, hogy a Svéd Vöröskereszt, a War Refugee Board és a Jewish Agency javaslatai alapján engedélyezik egyes zsidóknak Svédországba, Svájcba, Palesztinába és egyéb államokba való kivándorlását. A svéd Vöröskereszt akciójának keretében kivándorolhatnak mindazok, akik a svéd király által elnyerik az állampolgárságot. Ide tartoztak azok a személyek is, akiknek rokonaik éltek az országban, vagy huzamosabb ideig kereskedelmi, üzleti kapcsolatban álltak valamely svéd céggel. Ez kb. 400-500 embert érintett. Később Portugália és Brazília is ilyen alapon adott útlevelet magyar zsidóknak.

[6] 57898/1933. I.M. rendelet

[7] 1410/1945. M.E. rendelet. 1. bek.

[8] 23182/1949 I.M.E. rendelet