Közjegyzők - végrendeletek

 

Az 1944-es évben – nem meglepő módon – rendkívül sok közjegyzői okiratba foglalt végrendelet keletkezett, de igen sok letétbe helyezett végrendelet is készült. Ezek közül három példát mutatunk be. A végrendelet korábbi időkben gyakran  szellemi, vallási, lelki tartalmak megfogalmazását is magában foglalta. Ekkor azonban már a legtöbb végrendelet pusztán a hátrahagyott vagyon feletti rendelkezésről szólt. Ezért is különösen megrázó dr. Fehér Vilmos postafelügyelő saját kezű végrendelete, melyet a levéltári feltáró munka során bontottuk fel, tehát nem hirdették ki. (VII.199 1944/373) A végrendelkező egy szót sem szól arról, hogy maga is zsidó származású volna, de a szövegből egyértelműen kiderül, hogy származása folytán zsidónak minősült, és ezért vagyoni hátrányok, családi tragédiák sújtottak. Mindezek ellenére a végrendelkezés időpontjában, 1944. június 1-én teljes értékű magyarnak és kereszténynek vallotta magát. Végrendeletét vagyonjogi hagyományozással kezdi: szántóföldjét a fölművelési miniszter átengedésre kötelezettnek nyilvánította 3824 pengő kártérítés mellett. Vagyonát feleségére hagyja, „— miután két — a jó Isten által szép külsővel és értékes belső tulajdonságokkal megáldott gyermekem, egy év alatt áldozatává lett a sátáni indulatokkal elindított gyűlölködésnek.” Majd megemlíti, hogy leánya síremlékén kívánja megörökíteni „a hazáért életével áldozott drága jó fiam — dr. Fehér Gábor — emlékét is, aki Oroszországban 1943. évi május 2-án halt hősi halált és Omilianowkában eltemetve alussza örök álmát.” Ha már senki nem lenne életben a megnevezett örökösök közül, akkor „a részükre esedékes összeg a keresztény vallású munkaszolgálatos (fehér karszalagú) özvegyei és árváinak juttatandó.” 
„Földi dolgaimat így elrendezve bármely pillanatban nyugodtan nézek eléje a vég bekövetkezésének, miután Isten parancsainak felrúgásával, az örök emberi eszmények sárba tiprásával, az igazság és minden nemes szép megcsúfolásával sikerült az életet számomra üressé, értelmetlenné és megutálttá tenni.” „A legeszményibb érzésű, tetőtől talpig úri, nemes gondolkodású, becsületes és nagyképességű drága gyermekeim martiriuma mindent megölt bennem. Gyermekeim elvesztése számomra fájdalmasabb, de a köz szempontjából sem kevésbé nagy veszteség. […] Sajnos mindez nem bizonyult elégségesnek ahhoz emberként jöhessünk családommal együtt számba — jóllehet —, hogy soha de soha, még csak egy kihágást sem követtem el életemben. Annak a kevésszámú embertársamnak, aki ezekben a megkótyagosodott időkben is meg akarta és meg tudta őrizni embertársában az értékes tulajdonságok megbecsülését az elmúlással való leszámoláskor mondok hálatelt köszönetet." […] 1944. június 1. Felesége, ugyanekkor a VII.199 1944/374. sz. letett végrendeletében, hasonlóan rendelkezett, mint férje: ha mindenki meghalna, akiket személyében kikötött örökösként, akkor ő is a fehér karszalagos munkaszolgálatosoknak és hozzátartozóinak hagyományozza vagyonát.

Dr. Bayor Dezső főorvos súlyos betegen, 1944. március 19-én végrendelkezett és rá néhány héttel, áprilisban elhunyt. Végrendeletét 1946. április 9-én hirdették ki. Mint írja, "1944. III. 19-ig bár korlátozva, aránylag jól megvoltunk, és még mai is OTI orvos vagyok, de betegstandban.” Vagyonáról való rendelkezése végén megjegyzi: ha a „viszonyok folytán zsidó nem örökölhet”, úgy minden vagyon hűséges házvezetőnőjét illeti, aki a háború után köteles annak felét életben lévő családtagjainak, vagy ha senki nem maradna életben, akkor Amerikában élő rokonainak juttatni. 
A letétbe helyezett végrendelet tartalmazza Philadelphiában élő testvéréhez március 24-én írt levelét a háború után történő eljuttatás céljából: „5 napja, hogy meg vagyunk szállva. Eddig semmi atrocitás nem történt még. De én érzem, hogy idegileg nem fogom bírni, és vagy összeomlok, v. más valami fog velem történni.” Említést tesz két munkaszolgálatos rokonáról (?) is: „Pista és Sanyi 1943. I. 3-án küldték utolsó levelöket Ukrajnából, ahol, mint zsidó munkások dolgoznak a Hadseregnek (aknát szedtek vagy hasonlót). Úgy tudják foglyok.”