A zsidónak minősített állampolgárok lakásainak 1943 elejétől kezdődő, majd 1944 áprilisában már jogszabályokba is foglalt elvétele a mindennapok egyik legmeghatározóbb szférájában intézményesítette a társadalom kettéválasztását. A lakások és lakók „zsidó – nemzsidó/keresztény” felosztás szerinti újabb és újabb megszámlálása 1944 áprilisától a munkahely után a lakóhelyen is a mindennapok részévé tette a megbélyegző besorolást. Az 1610/1944. ME számú, „a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában” megjelent rendelet alapján a város egészére, annak valamennyi lakására és lakosára kiterjedő első összeírás és besorolás közigazgatási intézkedés volt, végrehajtásában azonban a háztulajdonosoknak és házmestereknek is közre kellett működniük. Ettől kezdve a számlálgatás és az ahhoz szükséges formanyomtatványok elkészítése, illetve alkalmazása mind több hatóság feladata lett, így a fővárosi közigazgatás mellett a Zsidó Tanácsé is. Ám a lakosság maga sem utasította el ezt a szemléletet, és zökkenők nélkül szolgáltatta a „zsidó – keresztény” felosztás szerinti lakó- és lakáskimutatásokat.
Az 1610/1944. ME számú kormányrendelet alapján eszközölt budapesti lakó- és lakásösszeírás a „zsidók” lakhelyeként kijelölendő házak kiválasztását szolgálta. A kijelölt házak jegyzékét Budapest polgármestere 1944. június 16-án tette közzé (Fővárosi Közlöny, 1944. június 16. Melléklet). A rendelet nyomán a lakosok tömegesen fordultak beadványaikkal – saját szóhasználatukban „fellebbezésekkel” – a polgármesterhez, valamint a belügyminiszterhez. A háztulajdonosok, a lakók – csoportosan vagy egyénileg – tiltakoztak házuk, lakhelyük kijelölése ellen – vagy éppen ellenkezőleg, kérték annak pótlólagos kijelölését. Valamennyien a „zsidó – nemzsidó” felosztás szerint érveltek: a háztulajdonos mint „zsidó” vagy „keresztény” szólalt meg, a lakók mint „zsidók” vagy „keresztények” alkottak csoportot. A házak lakóközösségei „zsidó” – „keresztény” szembeállítás szerint kezdtek szerveződni: valamennyi lakót kategorizálták a két címke valamelyike szerint, a listába vétel legkülönbözőbb megoldásait alakítva ki.
A csillagos házak kijelölésének egyik meghatározó szempontja az antiszemita közgondolkodás „számarány”-logikáját felidézve, a lakók egyes házakon belüli, „zsidó – nemzsidó” kategorizálás szerinti arányán alapult. Az összeszámlálás és az arányok megállapítása során azonban gyorsan kiderült, hogy egyrészt maga a besorolás sem egyértelmű, másrészt a zsidóellenes intézkedések és azok részeként a folyamatos lakáselvételek folytán a lakosság állandó mozgásban van, s így a két kategória, a „zsidók” és a „keresztények” száma és aránya folyamatosan változik. Az arányok megállapításának képtelensége azonban számos esetben nem az intézkedés elutasítását váltotta ki, hanem ellenkezőleg: a mindenáron való alkalmazkodást, melynek logikája szerint a számlálás sikertelensége nem a művelet irrealitását jelentette, hanem az „ellenség”, a „zsidók” „aknamunkáját”. Ily módon a csillagos házak kijelölése kapcsán született kérelmek egyik jellegzetes típusaként jelentek meg a denunciáló tartalmú beadványok.
A tömeges beadványírás során megfigyelhető magatartásformák azonban szélesebb skálán mozogtak. A „zsidók” és „keresztények” házakon belüli szétválasztása a szembefordulás, ellenségesség, elhatárolódás, kettészakadás esetei mellett az együttműködés kétféle változatához is vezethetett. Az érdekek találkozása alakította ki a kooperáció azon formáját, melynek során a két csoport a térbeli elkülönülés megvalósítása céljából lépett fel közösen. S találunk példákat arra is, hogy a „keresztények” a kettéválasztás ellen próbáltak tiltakozni, és az együttélés megszokottságát, elfogadhatóságát hangsúlyozták.
A kijelöléssel kapcsolatos kérelmek ugyanakkor a „zsidók” és „nemzsidók” közötti érintkezésről alkotott köznapi elképzeléseknek is sajátos tárházát jelentik, antiszemita állampolgári javaslatoktól és háztulajdonosi stratégiáktól kezdve az önmeghatározás összetett szövetéig.
Lakónévsorok: "zsidó lakók" - "keresztény lakók"
Folytonos újraszámlálás
V. Hollán u. 6. (ma XIII. Hollán Ernő u. 6.)
V. Wekerle Sándor u. 19. (ma Hercegprímás u. 19.)
Denunciáló beadványok
V. Csáky u. 49-51. (ma XIII. Hegedűs Gyula u. 49-51.)
V. Wekerle Sándor u. 19. (ma Hercegprímás u. 19.)
XI. Takács Menyhért u. 18. (1944. június 16-i bejelentés)
XI. Takács Menyhért u. 18. (1944. június 20-i bejelentés)
Elhatárolódás, ellenségesség
I. IV. Béla út 35. (ma Attila út)
IV. Ferenc József rkp. 13-15. (ma V. Belgrád rkp. 13-15.)
Javaslatok a térbeli elkülönülésre
VIII. Kemény Zsigmond u. 6. (ma már nem létező utca)
Kiállás a zsidó lakótársak mellett
VI. gr. Zichy Jenő u. 38. (ma Zichy Jenő u. 38.)
Az érintkezés képzetei
Csapó Károly tartalékos őrmester beadványa