„Leejtettem a világot. Eltörött.”
“Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.”
„Magamnak egy-egy pillanatra jutott a méreg eszembe néha, felületesen. Én, én, kérem, mintha nem is hinném a halált. Ó igen, elfúj engemet is, mint a gyufát, de én nem tudok majd arról; én nem tudok, nem hiszek, képzelni se bírok egyebet, csak életet. Sose lesz az életnek vége, utolsó lélegzetem után nem húzom össze a tüdőm, és utolsó gondolatom után pontot nem teszek: gondolat, lélegzet átalszökik a végtelenbe, időtlenbe. Halhatatlan vagyok, vagyis meghalhatatlan. Azok vagyunk mind. És én olyan kíváncsi vagyok, olyan kíváncsi mindenre ezen a Földön, olyan őrült mód kívánok látni, hallani és tudni világot, életet; én még az akasztásomra is kíváncsi lennék; még akkor se kapnám be a mérget, ha avval elkerülném, hogy gázkamrába toszigáljanak.”
Szép Ernő: Emberszag
1884. június 30-án született Huszton. Apja, Szép Sámuel tanító, anyja Löwenheim Matild. A család Hajdúszoboszlón telepszik le, ahol édesanyja varrásból szerzett jövedelemmel igyekszik kiegészíteni férje csekély keresetét. Szép Ernő itt tölti gyermekkorát, apja itt tanít az izraelita felekezeti iskolában. Szép gimnáziumi tanulmányait Debrecenben végzi. Tizenkilenc éves korában újságíró lett a fővárosban. Ettől kezdve élete a szerkesztőségekben, az éjszakai kávéházakban, az irodalmi körökben telik.
1914-ben Az Est munkatársaként utazik a déli harctérre, hogy az újság részére tudósításokat írjon.
Költő, majd sikeres színpadi szerző, írt elbeszélést, regényt, tárcát.
Ismertebb színpadi művei: Kávécsarnok (1917), Patika (1919), Vőlegény (1922), az először regényként megjelenő Lila ákác (1921)
1944-ben el kellett hagynia margitszigeti (szállodai) lakását, és (Budapest, XIII. ker., Pozsonyi út 42.?) „csillagos házba” költözött.
A zsidó törvények alá eső magyaroknak, akik 1944. április 5-e óta ruhájukon hatágú sárga csillagot voltak kénytelenek viselni, június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyre, az ún. csillagos házakba kellett költözniük. A június 16-i rendelet előírta, hogy a lakók – régiek és frissen beköltözöttek – házaik bejárata fölé jól látható, mint a rendelet fogalmazott, „kanárisárga” Dávid csillagot helyezzenek el.
1944. június 21., szerda
A belügyminiszter döntése alapján a zsidók összeköltözésének határidejét meghosszabbították június 24-én éjfélig. Ennek oka, egyrészt, a kijelölések ellen érkezett kérelmek felülvizsgálatának időigénye, másrészt, mivel számos keresztény lakás volt a kijelölt házakban, a keresztények pedig nem volt kötelező az elköltözés, nem szabadult fel kellő mennyiségű lakás. A problémák megoldása után, a következő hét elején rendeletet szándékoztak kiadni, mely a lakások fogalmát, bizonyos korlátozásokkal, helyreállítja. Az indoklás szerint, a korlátozás oka, hogy előnyben kívánják részesíteni a sokgyermekes családokat, a frontszolgálatot teljesítők családjait, továbbá a zsidó házaknak kijelölt épületekben lakó 11.000 keresztény családnak is helyet kellett találni. Végezetül felszólítják az embereket, hogy a rendelet megjelenése előtt ne forduljanak a hivatalokhoz lakásigényléseikkel. (Pesti Hírlap, 1944. június 21.)
http://www.csillagoshazak.hu/#overlay=fogalmak
1944. október huszadikán a Pozsonyi úti védett csillagos házból a nyilasok Erdőkertesre hurcolták munkaszolgálatra, ahol sorstársaival együtt embertelen körülmények és megaláztatások között kellett sáncot ásnia. Ennek a három hétnek a történetét örökíti meg Emberszag (1945) című prózai művében, pontosan dokumentálva a történteket, mégis szubjektív és egyéni hangon, mindvégig megőrizve emberi-író fölényét, eleganciáját. 1948 után szegénységben élt. 1953. október 2-án halt meg Budapest, VI., Liszt Ferenc tér 11. alatti lakásán.