A jogfosztott járásbíró

Az összeállítás a nem túl nagy létszámú, magas állású, zsidó származású állami hivatalnokok sorsára vet egy pillantást. Dr. Jellinek Ede járásbírósági alelnök 1940-ben történt nyugdíjazása egy több mint negyven esztendős töretlen szakmai út végét jelentette. Az 1875-ben Budapesten született Jellinek Ede egy Dob utcai, majd Sugár úti képkereskedő gyermeke volt, aki a jogászi diploma megszerzése, valamint a megfelelő szakmai gyakorlat elvégzése után a bírói vizsgát is letéve, a századforduló éveiben nyugodt és kiegyensúlyozott szakmai karrierben reménykedhetett. Az I. világháborúban teljesített katonai szolgálatából hazatérve folytatódott pályafutása, amelynek csúcsaként a Budapesti Kir. Központi Járásbíróság alelnöki tisztéig jutott. Ennek a karriernek vetett véget a nyugdíjazását jelentő 1939. évi második zsidótörvény. A német megszállást követő időszakban bújkálnia kellett. 1945 után népbíróként és az igazoló bizottságokban tevékenykedett.
Az addig megbecsült fővárosi vezető bíró – fennmaradt beadványainak tanúsága szerint – nyugdíjaztatásakor elszántan, ám hasztalanul küzdött korábbi társadalmi és szakmai presztízse legalább részbeni megmentése érdekében. Küzdelméhez segítséget jelentett számára a még 1930-ban „őskeresztény” asszonnyal kötött második házassága, amely 1944-ben mentesítette a sárga csillag viselése alól.