Banner
XIV. Jeszenák János u. 80.
Content

A Jeszenák János utca 80. alatti családi ház adatszolgáltatási ívén tulajdonosként, illetve lakóként szereplő Strauss Margit (1913–2013) tekintélyes miskolci családba született. Nagyapja, Steinfeld Zsigmond jómódú szabóiparos volt. Édesapja, Strauss Zsigmond miskolci ezredorvos 1919-ben hunyt el, nem sokkal azután, hogy hazatért az oroszországi hadifogságból. Strauss Margit tanítónői képesítést szerzett, 1929-től a Zeneakadémián is tanult, és 1933-as újsághirdetések alapján úgy tűnik, hogy magántanításból igyekezett fenntartani magát. Steinfeld Zsigmond 1932-ben elhunyt. A család Miskolcon támasz nélkül maradt női tagjai nem sokkal később, 1934-ben Budapestre költöztek, Margitot édesanyja, özv. Strauss Zsigmondné Szegő Ilona, valamint nagyanyja, özv. Steinfeld Zsigmondné Weisz Vilma is elkísérte. A városközponttól távol, az Alsórákosi réteken elhelyezkedő, 1931-ben épült egyszerű, kétszobás házat ekkor, 1934-ben vásárolták meg az építtetőtől.

Budapesten élt Szegő Ilona testvére, Szegő (Steinfeld) Ernő közgazdasági író, a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara titkára, akit 1944-ben feleségével együtt deportáltak. Margit talán az ő segítségével jutott álláshoz a Pester Lloydnál, ahol házasságkötéséig, 1937-ig tisztviselőként dolgozott. Ekkor férjével, a zürichi cégvezető Max Schmeidlerrel Svájcba költözött, svájci állampolgárságot kapott. A Jeszenák János utcai házban édesanyja és nagyanyja maradt. Utóbbit 1945-ben már nem találjuk a házban, Strausz Zsigmondné 1951-ben bekövetkezett haláláig itt élt. Ezt követően bérlő és albérlő lakott a házban.

Az 1952. évi 4. törvényerejű rendelet értelmében állami tulajdonba vették azokat a házingatlanokat, amelyeket korábbi tulajdonosuk bérbe adott. A rendelet a háborúban ágyúlövéstől megsérült, helyreállított, de elhanyagolt állapotú Jeszenák János utcai kis házat is érintette. A tulajdonos az államosítást elszenvedő svájci állampolgárok kárpótlásáért fellépő szervezet (Komission für Nationalisierungsentschädigungen), valamint svájci és magyar ügyvédek segítségével közbelépett, kárpótlást kért. Az ügyben eljáró magyar ügyvéd a környéket szegényesnek írta le, csak az utca egyik felén volt járda, az út végén szántóföldek húzódtak, a városközpontig 40 percet kellett buszozni, a 20 000 forintos kárpótlási igényt ezért eltúlzottnak érezte. Végül kárpótlásra nem került sor, mivel az állam 1953-ban visszaadta az ingatlant. Még 1980-ban is a „deviza külföldi” Strauss Margitot tartották nyilván tulajdonosként.