Rejtő Jenő posztumusz rágalmazási pere

Rejtő Jenő sikeres légiós és kalandregények szerzője, ma is az egyik legolvasottabb magyar írónk legtöbb regényét a Nova könyvkiadónál jelentette meg, annak Kalandos Regények sorozatában. A Nova összesen 19 Rejtő kötetet adott ki, leghíresebb regényei mind itt jelentek meg. Szakításuk oka a Vanek Úr Párizsban el nem fogadott ellentmondásokat tartalmazó kézirata miatt történt, és valóban ezt a (később más kiadónál megjelent) regényt mintha nem ő írta volna. De az is igaz, hogy Rejtő ekkor megromlott idegállapotban volt, túlhajszoltsága miatt idegszanatóriumban kezelték. [1] A Nova nem sokáig folytathatta ponyvának titulált sorozatát, a megjelenő un. ponyvarendelet [2] miatt az abbamaradt. Ez a rendelet a háborús, nehezedő gazdasági helyzetre hivatkozva, az olcsó, selejtes irodalmi termékek megjelenését korlátozta. Azt írták elő, hogy a három pengőnél olcsóbb áron forgalomba hozott könyvet, naptárt és füzetet rotációs illetve íves nyomópapíron csak külön miniszterelnöki engedéllyel szabad előállítani. A ponyvarendelet véget vetett a legsilányabb sorozatoknak, ezek 1942-ben megszűntek, de a rendelet többszöri módosítása ellenére sem érte el célját: csak a ponyva lassabb kihalásának folyamatát indította meg. [3]

Rejtőről 1942 őszén az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali, Imrédy Béla volt miniszterelnök politikáját támogató folyóirat gyalázkodó cikket jelentetett meg. A szerző egy rövid és pontatlan életrajzot közöl róla, kétségbe vonja afrikai tartózkodását, megjegyzi, hogy hosszú olaszországi tartózkodását, csak akkor szakította meg, „amikor az ottani hatóságok minden külföldi zsidót eltanácsoltak” [4].

Budapest Főváros Levéltárában, a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék amúgy erősen selejtezett irataiban szerencsés módon fennmaradt peranyagból kiderül, hogy Rejtő nem hagyta annyiban a dolgot. A rágalmazó cikk megjelenése után feljelentést tett, az említett cikk egész tartalma, de különösen a következő részek miatt: „Mr. Howard-Rejtő-Reich, a nagy terézvárosi ponyvakirály és rémregénygyáros rövid idegkúra után visszatér a Japán-kávéházba” és „De ez még sokkal korábban, a ponyvaregényírás korszaka előtt történt. A ponyvaregényt megelőzően ugyanis színdarabírással foglalkozott Howard, akkor még kizárólag Rejtő Jenő néven. De hogyan juthatott el az egyszerű, szürke kis pesti magántisztviselő, a hét reált végzett Reich Lajos, a pesti Színházi podiumig? A legvalószínűbbnek az a magyarázat tűnik, amely szerint a Színházi Élet egyik befolyásos tőkésének a lányát vette feleségül s ez a tette egyszerre megnyitotta számára az érvényesülés útját." A fent idézett részt Rejtő alkalmasnak vélte arra, hogy őt közmegvetésnek tegye ki, így bűnvádi feljelentést tett  sajtó útján elkövetett rágalmazás és becsületsértés címén.

Ezen a ponton meg kell szakítanunk az irat ismertetését, Rejtő ugyanis feltehetően az újságcikk hatására megkapta munkaszolgálatos behívóját, és kényszerű kötelességének eleget is tett. Bevonult a nagykátai gyűjtőhelyre, ahol a 101/19. munkaszolgálatos századba osztották be. 1942. november 27-én menetük elindult a Szovjetunióba, ahol az író a rendelkezésre álló adatok szerint 1943. január 1-jén flekktífuszban elhunyt.

Az eljárás eközben folytatódott, elrendelték a nyomozást, a cikk szerzője után, de annak kilétére nem derült fény. A lap szerkesztője, Oláh György vállalta a sajtójogi felelősséget, viszont ő nemcsak hírlapíró és szerkesztő volt, hanem az Imrédy Béla-féle Magyar Megújulás Pártja  országgyűlési képviselője is. Mint képviselőnek mentelmi joga volt, amely jogára tekintettel a detektívek nem is hallgatták ki. Majd 1943. január 21-én kiadták az ügyet lezáró végzést, amelyet Rejtő ügyvédjének is megküldtek. A végzés szerint az államrendőrség a nyomozást befejezte, és a vádlónak 8 nap áll rendelkezésére, hogy indítványát megtegye, különben a bíróság vád hiányában az eljárást megszünteti.

Az „igazságszolgáltatás” furcsa fintora, hogy Rejtő ekkor már nem élt, az ügy azonban halála után is az eljárásjog által előírt mederben folytatódott. Ügyvéd bátyja folytatta, és „végigvitte” az ügyet az akkori jogi kereteken belül, ezért megtette az indítványát Rejtő Jenő nevében, szóról-szóra az első feljelentéssel megegyezően. Az ítélőtábla elfogadta a felfolyamodás indoklását, és 1943. március 19-én indítványozta a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyben hosszabb szünet következett, majd, 1943 decemberében a Képviselőház döntése így szólt: „Oláh György országgyűlési képviselő mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag nem függeszti fel.” Az ügyet végül 1944. február 7-én zárták le, mivel a vádlott mentelmi jogát nem függesztették fel, a bűnügy tovább nem volt folytatható, így a vizsgálati indítvány is tárgytalanná vált.

A döntés után az Egyedül Vagyunk cikket közölt „győzelméről” „A Piszkos Fred atyja nem perelhet minket” címmel. Az írás emlékeztette az olvasókat arra, hogy ők leplezték le a P. Howard nevű rémregénygyáros kilétét, felderítették, hogy „Howard-Rejtő legutolsó körutazása egyik ideggyógyintézetbe szólt, onnan bocsátották el tavaly, hogy a Japán-kávéházba tegye át főhadiszállását.” Majd a cikk az író becsületsértési perével foglalkozik, idézi a feljelentést, ezáltal újra leírják a Rejtőt korábban is sértő mondatokat. Később pedig így folytatják: „Kétségtelenül jó alkalom lett volna egy ilyen pör arra, hogy az ügyvédje hosszan bizonyítgassa a nyilvánosság előtt, hogy ő sohasem volt rémregénygyáros, hanem igenis nagy ösztönös, istenáldotta művész, hogy a Piszkos Fred és a Fülig Jimmy shakespearei méretű, Don Quihote [sic!] szerű irodalmi alakok. Azonban Rejtő tervez, a sors végez. Így Fülig Jimmyék pere ellenünk egyelőre elmarad.”

Az ügyet végül 1944. február 7-én zárták le. Mivel a vádlott mentelmi jogát nem függesztették fel, a bűnügy tovább nem volt folytatható, így a vizsgálati indítvány is úgymond tárgytalanná vált.

[1] Bálint Gábor: Rejtő Jenő és a Nova kalandos regényei in: Magyar Könyvszemle, 2005/2. sz., 193-212. p.

[2] 4.300/1942 M. E. sz. rendelet. Budapesti Közlöny 1942. 160. sz. 1942. július 17.

[3] Csáki Pál: A ponyvairodalom „megrendszabályozása” az 1940-es évek elején. In: Magyar Könyvszemle 1988. 1. 43-53.p.

[4] Egyedül Vagyunk, 1942. október 9. 6. p.

[5] BFL VII.5.c 12259/1942