Banner
Image
Content

"...

Félelmetesen maga van,
a pórusait látni,
mindene olyan óriás,
mindene oly parányi.

És nincs tovább. A többi már,
a többi annyi volt csak,
elfelejtett kiáltani
mielőtt földre roskadt."

Pilinszky János: Ravensbrücki passió

1909. május 5-én született Glatter Mikós néven, Budapesten, a XIII. ker., Kádár u. 8. sz. alatt (BFL. XXIII. 1. a. VI/V. 1909. évi születési anyakönyv 431. sz. bejegyzés). Édesanyja, Grosz Ilona és ikertestvére Radnóti születésekor meghalt. Apja, Glatter Jakab 1911-ben újból megnősült, feleségül vette az erdélyi származású Molnár Ilonát. Molnár Ilona a saját gyermekeként nevelte. 1913-ban még egy gyermekük született, Ágnes, akit Radnóti, aki édesanyja haláláról sokáig nem tudott, édes testvérének hitt. 1915 és 1919 között a Szemere utcai elemi iskolában tanult. Középiskolai tanulmányait a Magyar Királyi Állami Bólyai Főreáliskolában (Budapest, V. ker., Markó utca) kezdte. Glatter Jakab 1921-ben hirtelen meghalt agyvérzés következtében. Radnóti csak ekkor tudta meg, hogy Molnár Ilona nem az édesanyja, három évvel később pedig, hogy születésekor nem csak édesanyja, hanem ikertestvére is meghalt. Tizenkét éves korától Grosz Dezső (Grosz Ilona öccse, vagyonos textilkereskedő) neveli, ő Radnóti gyámja. Budapest Főváros Árvaszéke 1921. október 20-án nevezte ki gyámjának. 1923-tól 1927-ig a VI. kerületi (ma VII. kerület) Izabella utcai Székesfővárosi Községi Fiú Felső Kereskedelmi Iskolában (1927-től báró Wesselényi Miklós) tanult. Grosz Dezső ekkor még úgy gondolta, hogy cégét unokaöccse viszi tovább, ezért akarta, hogy Radnóti kereskedelmi szakmát tanuljon (1927-ben érettségizett).

„Sokatmondó tény, hogy saját életpályáját irodalmi tevékenységével méri, és anyja halálához kapcsolja. Életének, amely anyja halálát okozta, az irodalmi párhuzamokon keresztül egyetlen értelmet tulajdonít: az alkotást. Alkotni, verset írni ugyanis azért kezdett, hogy szülei elvesztésének traumáját kiírja magából. Radnóti költészetének vallomásos alaprétegét tehát az magyarázza, hogy tizenkét és tizenöt éves kora között egy elhúzódó egzisztenciális válságon esett át. Alapjaiban rendült meg ekkor a hite, hogy természet adta joga van az élethez.” (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete, Osiris Kiadó – Budapest – 2009, 39. old.)

1923-ban anyai dédnagynénjeihez került (Budapest, V. kerület, Lipót körút 5.) Egészen házasságkötéséig, 1935-ig lakott itt.
Mivel Radnótinak nehézségei voltak matematikából, Grosz Dezső Hilbert Károly személyében tanárt fogadott mellé, 1926 őszén Hilbert lakásában ismerkedett meg leendő feleségével, Gyarmati Fannival, aki Hilbert feleségéhez járt különórákra matematikából.
Grosz Dezső ösztökélésére Csehországban Liberec (Reichenberg) Állami Textilipari Főiskolájára iratkozott be, és egy évig tanult itt (1927-1928) szándékai ellenére.
A pesti egyetemre Radnótit zsidó vallása miatt nem vették fel. Az 1920. évi XXV. tc., az ún. „numerus clausus” a szabad egyetemi beiratkozás rendszerével szemben korlátozásokat vezetett be. Bár a törvényben a zsidó szó nem szerepel, a hozzá csatolt értelmező rendelet a zsidóságot nemzetiségként határozta meg, és arányszámukat hat százalékban rögzítette.
1930. szeptember 11-én iratkozott be a szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-francia szakára, középiskolai tanári oklevelét azonban soha nem állt módjában használni.
Egyik alapítótagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma nevű baloldali diákcsoportnak. Radnóti verseskötetei közül kettő: a Lábadozó szél (1933) és az Újhold (1935), valamint Kaffka Margit művészi fejlődése (1934) című doktori értekezésének második kiadása is a Kollégium kiadásában jelent meg.
Második verseskötete, az Újmódi pásztorok éneke 1931 márciusának végén látott napvilágot, a Fiatal Magyarország kiadásában. A könyvet 1931. április 11-én a budapesti ügyészség „az 1929. évi VII. t. c. 2. szakaszának I. pontjába ütköző szemérem elleni vétség és az 1879. évi XL. t. c. 51. szakaszába ütköző vallás elleni kihágás…” címén elkoboztatta, a királyi főügyész egyúttal azt is indítványozta, hogy a sajtótermék összes fellelhető példányát, valamint magát a kéziratot is foglalják le. Házkutatást rendelt el mind a szerzőnél, mind a kiadó nyomdatulajdonosnál. 1931. december 8-án sor került verseskötete perére zárt tárgyalás keretében. A Töreky-tanács első fokú ítélete az Arckép és a Pirul a naptól már az őszi bogyó című verseiért vallásgyalázás miatt nyolcnapi fogházbüntetésre ítélte. A költő az ítélet ellen fellebbezett, ehhez Sík Sándor levelét is mellékelte. A szerzetes megvédte tanítványát a vallásgyalázás vétsége ellen, véleménye minden bizonnyal mérvadó volt, hiszen az 1932. május 19-i fellebbviteli tárgyalás során az ítélőtábla Gadó-tanácsa ugyan helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a büntetés végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette. Sík Sándoron kívül Zolnai Béla is kiállt a költő mellett. Utóbbi éppen a peres ügy idején közölte egyik versét a Széphalom című szegedi folyóiratban.

ARCKÉP

Huszonkét éves vagyok. Így
nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
1930. október 11.

A Radnóti nevet az Új Századok 1927. február 1-jei számában használta először. Négy verset közölt Radnóti-Glatter Miklós néven. A 'Radnóti Miklós' név először a Kortárs 1929. decemberi számában jelent meg, Berda József Öröm című kötetéről írt kritikáját írta így alá. Első, Radnóti Miklós néven megjelent verse a Pogány köszöntő volt – első verseskötetének címadó darabja -, ez is a Kortársban jelent meg 1930. február 11-én. Ettől kezdve a Radnóti nevet használta. (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete, Osiris Kiadó – Budapest – 2009, 285. old.) A belügyminiszter azonban csak Radnóczira engedélyezte a névváltoztatást (B. M. 42986/1933/III. sz. határozat). Radnóti hivatalos iratain 1934 júniusától a Radnóczi név szerepelt. 1945 tavaszán Gyarmati Fanni újból elindította a névváltoztatás elintézését, hogy teljesüljön a költő óhaja, és hivatalosan is Radnóti Miklós legyen a neve. (Gyarmati Fanni nem tudhatta, hogy Radnóti Miklós ekkor már fél éve halott volt.)
1935. augusztus 11-én házasságot kötött Gyarmati Fannival. (Budapest VI. ker. házassági akv. 1935. év, 1388. folyószám.) A XIII. kerület (akkor V. kerület), Pozsonyi út 1. szám alatt béreltek lakást. Az 1941-es népszámlálási lakásíven Dr. Radnóczi Miklós néven, okleveles középiskolai tanárként, („bölcsésztudor”, „állás nélkül, órákat ad”) szerepel. Az 1945. évi népösszeírás időpontjában már csak „Dr. (Radnóczi) Radnóti Miklósné sz. Gyarmati Fanny” tartózkodik a lakásban, hiszen Radnóti ekkor már halott. Gyarmati Fanni ebben a lakásban élt haláláig.
Radnóti 1940. szeptember 9-én kezdte meg első munkaszolgálatát.
Amikor Radnótit a korabeli törvények alapján faji alapon zsidónak nyilvánították, akkor a szabad identitás-választás lehetőségét vették el tőle. Nézeteit a zsidóságról Komlós Aladárnak, az Ararát  című zsidó évkönyv szerkesztőjének címzett 1942. május 17-i keltezésű levelében fejtette ki leghatározottabban:
   „Hogy is kezdjem... A szobám falán három „családi kép” van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik „nem bennfentes” látogatóm, de az Aranyról is sokan (nem közismert, népivé stilizált arc) megkérdezik: „a nagybátyád?” vagy „a rokonod?” Igen – felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy- vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitét váltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás vagy Jézus, Máté vagy János stb., rengeteg rokonom van. De semmi esetre sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Nem mondtam ezzel újat Neked, azt hiszem. Ezt így érzem, és ezen a „belső valóságon” nem változtathatnak törvények. Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, „Zsidó felekezetű” vagyok ma is (majd később megmagyarázom, miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom, és nem „szellemiségem” és „lelkiségem” és „költőiségem” ősi meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem, és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom „életproblémám”, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, „életileg”), hogy mi a véleménye, erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy–Meizlernek, Féjának vagy Sós Endrének. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én „nemzetem” nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is – (ne nevess ki, tudom, hogy megjártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó), kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat. Kissé patetikus vagyok, ne haragudj, s ez a levél is nyúlik, nyúlik, s úgy érzem, semmi újat nem mondok Neked, s hogy egyetértünk. Vitatkozz! Mibe kötnél bele? Igen, tudom már, visszatérek. Nem érzem zsidónak magam. Miért vagyok mégis zsidó vallású? A valláshoz semmi közöm, a faj stb. szellemalakító erejében csak igen-igen kis mértékben vagy még annyira sem hiszek. Hát nehéz megmagyaráznom, s nehezítésül még hozzáteszem, hogy ha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm.”

Másodszor 1942. július 1-jén hívták be munkaszolgálatra. 
1943. május 2-án Gyarmati Fannival együtt áttértek a katolikus hitre, a Szent István Bazilikában Sík Sándor költő keresztelte meg. Zolnai Béla professzornak 1943. április 23-án írt levélből tudjuk: a kikeresztelkedésből ekkor már semmilyen előnye nem származhatott, nem gondolhatták „spekulációnak, vagy menekülésnek”, hiszen már tizennyolc éves kora óta katolikusnak érezte magát.

1943. április 23.
"Mélyen tisztelt Zolnai Béla Professzor Úr!
Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magamban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom esztendős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették, - ezért gondoltam így. S azért, - bár tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam, - mert azt hittem, hogy ez a megőrült és aljas világ csak rendbe jön addig, megszűnik a zsidóüldözés, magánügy lesz az én megkeresztelkedésem is, nem gondolhatja senki spekulációnak, vagy menekülésnek. A világ ugyan ma őrült és aljas igazán, de spekulációnak vagy menekülésnek valóban nem hihető ma már a megkeresztelkedés, hisz semmi reális előnye nincs. Erkölcsi aggályaimat így elmosták a burjánzó törvények és rendeletek.
Sík Sándor keresztel május 2-án, vasárnap, a Szent István Bazilikában. Szeretném Professzor Urat felkérni a keresztapaságra.
Mély tisztelettel és szeretettel köszönti régi tanítványa."
Radnóti Miklós

Harmadik munkaszolgálat: 1944. május 20-án vonult be Vácra.
Kertész Imre a Holocaust kapcsán félelemről, a történtek elfeledésétől való borzasztó szorongásról és a feledéssel szembeszegülő igényről beszél. Radnóti halálával, és a halálból torkából küldött sorokkal, a mű és élettörténet egységével makacsul ellenáll ennek a feledésnek. „Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek…” írja naplójában. Amikor már közeledtek a jugoszláv partizánok és a szovjet hadsereg, kiürítették a tábort. A Lager Heidenau foglyait a Lager Brünnbe vezényelték (augusztus 30-án érkeztek Borba, a Lager Brünnbe terelték őket), onnan pedig szeptember 15-én a központi táborba, a Lager Berlinbe.

RAZGLEDNICÁK
(1)
Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.
1944. augusztus 30. A hegyek közt

Erőltetett menet
Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok
fölött régóta már csak      a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!
Bor, 1944. szeptember 15.

A Lager Brünnben sáncépítés volt a feladatuk. (Ferencz Győző, 685. oldal) Szeptember 15-én a Lager Heidenau lakóit átvezényelték a Lager Berlinbe, ahol két napot töltöttek. "A balkáni áttörés után a németek visszavonultak. A Berlin-tábor 1944. szeptember 17-én indult. Az első lépcsőben a tényleges korosztálybelieket vitték, mert azoktól még további kényszermunkát reméltek Németországban. A tartalékosok a második lépcsőbe kerültek. A hazatérés vágyától sürgetve, aki csak tehette, az első lépcsőbe akart jutni. Így indult velünk Radnóti Miklós, és az orvosok többsége is. Csakhogy a háború kiszámíthatatlan. Az első lépcső háromezer foglyából száz sem élte meg a felszabadulást (ma már csak 7-8 életben maradt bajtársról tudunk). A második lépcső valamivel később induló vonu­latát még Szerbiában feltartóztatták a partizánok; lefegyverezték és fogságba vetették a keretet. A második lépcső csaknem hiánytalanul megmaradt, hazafelé a már felszabadult Szegednek vették útjukat a bajtársak." (Levendel László: A túlélő, Liget, 1989 nyár)

Két turnusban indultak haza, Radnóti az első csoportba került. A második csoportot a partizánok néhány nappal később felszabadították. Mielőtt Radnóti csoportja elindult a Hetedik ecloga, Levél a hitveshez, A la recherche…, Nyolcadik ecloga, Erőltetett menet c. verseket átmásolta, és odaadta barátjának, Szalai Sándor szociológusnak. Az utolsó három Razglednicát az 1946-os abdai exhumáláskor fellelt noteszben találták meg. (A Szalai Sándornak másolatban átadott versek egy része az átnedvesedett Bori noteszben már csaknem teljesen olvashatatlanná vált.)
A Hetedik ecloga (1944. július), a Gyökér (1944. augusztus 8.), az A la recherche (1944. augusztus 17.), a Nyolcadik ecloga (1944. augusztus 23.) és a Levél a hitveshez (1944. augusztus-szeptember) keltezésében a „Lager Heidenau, Zagubica fölött a helyekben” helymegjelölés szerepel. A hátralévő öt vers követte az útvonalat (első Razglednica  „A hegyek közt” 1944. augusztus 30., Erőltetett menet 1944. szeptember 15.) Borban, a második Razglednicát (1944. október 6.) Cservenkán, a harmadikat (1944. október 24.) Mohácson, a negyediket (1944. október 31.) Szentkirályszabadján keltezte. (Ferencz Győző 686-687. oldal)

(2)

Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
Itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.
Cservenka, 1944. október 6.

(3)
Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.
Mohács, 1944. október 24.
  

 A menet szeptember 17-én indult útnak. Radnóti csoportja a Veprőd, Ószivác, Sombor (Zombor), Bezdán, Kiskőszeg, Darázs, Mohács útvonalon haladt. Mohácsról marhavagonban vitték tovább őket Szentkirályszabadjára. Szentkirályszabadja után Radnóti sorsa bizonytalanul követhető. Győrben a (szövetségesek által indított) szőnyegbombázások altatt megsebesültekkel túlzsúfolt kórházak nem fogadták be a beteg munkaszolgálatosokat.
Győrből Mosonmagyaróvár felé indultak el, de Abda község előtt átmentek a Rábca folyó hídján, ott az országútról jobbra letértek, és a folyó partján körülbelül négyszáz métert haladtak. Itt leparancsolták őket a lovas kocsikról. Mivel a munkaszolgálatosok már túl gyengék voltak, a katonák maguk ástak a gát Abda felőli részén, a gáttól körülbelül húsz méterre, egy fákkal, bokrokkal határolt tisztáson két és félszer két és fél méteres, mintegy másfél méter mély sírgödröt. Amikor a sírgödör elkészült, a mozgásképes munkaszolgálatosokat leküldték, hogy az alját tapossák le. Ekkor tüzet nyitottak rájuk. A többieket egyenként kísérték a gödörhöz és belelőtték. (Ferencz Győző, 706-707. oldal)

http://radnoti.mtak.hu/
http://epa.oszk.hu/00800/00861/00048/pdf/aetas_2010-01_066-092.pdf
http://www.forrasfolyoirat.hu/1101/csapody.pdf

www.gyormegy-arch.hu

(4)

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
Szentkirályszabadja, 1944. október 31.
http://radnoti.mtak.hu/hu/04-16.htm