Izrael magyar hőse

„Hannah Senesz, akit huszonhárom évesen Budapesten végeztek ki, kitüntetett helyet foglal el az izraeli panteonban. A bátorság, állhatatosság és úttörő szellem szimbóluma, aki megtagadta, hogy kegyelemért folyamodjon a magyar hatóságokhoz és a ’tiszta’ izraeli hősiesség első példájává vált, kitöltve a Holocaust és a szuverén zsidó nemzet újjászületése közötti rést.”[1]

A felvett nevén, Hannah (Chana) Seneszként emlegetett személy Szenes Annával azonos, aki Szenes Béla újságíró, színpadi szerző és Salzberger Katalin leányaként 1921. július 17-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Életrajzírói, akik között még nem akadt magyar történész, mindenekelőtt palesztinai mozgalmi szerepére, küldetésére és mártíromságára összpontosítanak, így 1939 előtti életéről és kivándorlásának indítékairól alig tudunk valamit.[2] Hogyan válhatott egy asszimilált magyar zsidó család leánya Izrael nemzeti hősévé?

Az apa 1910 előtt még a Schlesinger Béla nevet viselte, fiatalon magyarosított Szenesre.[3] A nagyszülők, Schlesinger Henrik (másként: Joachim) órás és Steinitz Róza, az ugyanaznap kötött házassági szerződés tanúsága szerint, 1892. március 27-én keltek egybe.[4] Ekkor a Budapest VI. Király u. 28., az első világháborút követően a Vilmos császár (ma: Bajcsy-Zsilinszky) út 17. alatt laktak. A saját néven („Schlesinger Henrik ékszerész és órás”) vitt üzlet, amely utóbb szintén a Vilmos császár úton működött, – az 1919. november 16-án elhunyt cégtulajdonos hagyatéki leltárából kivehetően[5] – tisztes polgári jólétet biztosított a család tagjainak. A házasságból négy gyerek született: Béla (1894. január 18-án), Ilona (1895. június 4-én), René (1901 augusztusa) és Margit (ismeretlen időpontban). Az 1903. június 13-án vörhenyben elhunyt René kivételével mindannyian megélték a felnőtt kort. A Schlesinger nevet megtartó, 1918-ban szintén elhalálozott Margit 1912-ben Faragó Gyula bankfőtisztviselőhöz, Ilona 1917-ben Gáti Emil takarékpénztári tisztviselőhöz ment férjhez, míg Szenes Béla 1919. augusztus 6-án a Vas megyei Jánosházáról származó Salzberger Katalint vette feleségül (figyelemre méltó, hogy mindannyiszor a férjek névmagyarosításával találkozhatunk).[6] Az anya és a leányok hozománya jól mutatja a vagyon gyarapodását: míg Steinitz Róza annak idején 3000 forintot (koronaértékben: 6000) adott át Schlesinger Henriknek, addig Margit hozománya 1912-ben – készpénzben, részvényekben, ingóságokban összesen – 41800 koronát, Ilonáé öt évvel később pedig 82000 koronát tett ki.[7]

Schlesinger Henrik halála után a Vilmos császár úti ékszerüzletet özvegye vitte tovább, valószínűleg Ilona leánya segítségével, akiről az 1920-as években alkotott végrendeleteiben első helyen emlékezik meg (1928-ban kifejezetten mint vele közös lakásban élőről).[8] Utolsó ismert végrendeletében már felbukkan két kisebb unokája, Szenes György és Anna, akiket 1928-ban a lakásában és az üzletben található összes áruk egyharmadának örökösévé tett.[9] Az intézkedés szomorú aktualitását Béla fia elhalálozása adta: feltehetően így akarta biztosítani fia árváinak jövőjét.

Szenes Béla, akinek pályafutásáról – leszámítva nyomtatásban megjelent színműveinek jegyzékét – szinte semmit sem tudunk, házasságkötésétől kezdve Budán, a II. kerületi Debrői (ma: Herman Ottó) út 5. szám alatt élt. 1927. május 25-én még 7000 dollár kölcsön felvételéről szóló kötelezvényt írt alá Kiss József közjegyző irodájában, július közepén viszont már a Budapesti I-III. kerületi Kir. Járásbíróság indította meg hagyatéki eljárását.[10] Halála után özvegye, Salzberger Katalin 1939-ig egyedül nevelte két gyermekét, Gyurit és Annát. A körülményeknek betudhatóan – amint az Anna naplóbejegyzéseiből kiderül – az apa nélkül maradt család később szorosabb viszonyt ápolt a dunántúli (jánosházi, dombóvári) anyai rokonsággal, a nagymamával, Apfel Jozefinával („Fini mama”) és Salzberger Katalin testvéreinek családjaival, mint a Schlesingerekkel.

Az anya visszaemlékezése szerint: „Kisgyermekkorukban Gyuri és Hannah keveset hallott a vallásról és a judaizmusról. Habár magunkat jó, hithű zsidóknak tartottuk, nem éreztük fontosnak, hogy a vallás külsőségeire figyelmet fordítsunk. A férjem meggyőződése, vezérelve a humanizmus volt, és cselekedeteivel annak oltárán áldozott, írott szóval és beszéddel. Így a gyerekek az iskolában ismerkedtek meg a vallás alapjaival és a vallásos élettel.”[11]

Szenes Anna naplójában az 1930-as évek végéig – az azt uraló kamasz témák, a tanulás, a barátnők, s a „fiúügyek” mellett – valóban nem sok, zsidóságára reflektáló bejegyzést találunk, annak ellenére, hogy a család nem Budapest zsidók által legsűrűbben lakott kerületeiben, hanem „keresztény” közegben, a Pasaréten lakott, s Anna az otthonukhoz közel fekvő protestáns leányközépiskolába, a Baár-Madas Református Gimnáziumba járt. Először alig 16 évesen, 1937 tavaszán jegyezte le az iskolai önképzőköri titkárválasztás kapcsán (amely tisztségre csak protestáns volt választható), hogy: „Az embernek minden mozdulatára szinte kell vigyáznia, mert minden egyéni hibáját általánosítják. Szerintem csak egyéni kiválóságokkal (értve alatta az erkölcsieket) lehet küzdeni az antiszemitizmus ellen, de éppen ez a legnehezebb küzdés. Most kezdem csak (inkább) látni, mit jelent zsidónak lenni egy keresztény társadalmon belül”.[12] Az önképzőkör témája az ősszel még egyszer visszatér a naplóban, amikor társai jelölése ellenére sem választják meg „valami kis vacak tisztségre”.[13]

A keresztény felekezeti iskolába járó budapesti leány 1937-es dombóvári nyaralás alkalmával szembesül igazán a zsidókat és keresztényeket elválasztó társadalmi határvonal élességével: „Társaság itt nem lesz, az máris világos. Keresztény fiúk vannak, de olyan éles itt az elkülönülés, hogy arra szinte gondolni se lehet, hogy keresztény fiú zsidó lánnyal érintkezzen.”[14] Ekkoriban ugyan már fővárosi udvarlójával is szóba kerül a „zsidókérdés”,[15] láthatóan azonban az Anschluss jelenti a fordulópontot a naplóíróban és környezetében. A szomszédos Ausztria náci megszállása nem csak a fenyegetettség általános érzését korbácsolja fel, de Szeneséknél az 1938-ban érettségiző Gyuri terveiben is változást hoz: „Gyuri persze nem megy jövőre Ausztriába, mint ahogy erről szó volt, hanem talán Franciaországba, de végérvényesen. Hogy széjjel fogunk szóródni!”[16]

Miközben a nyár a háttérbe szorítja az aggodalmakat,[17] sőt Anna – mai szemmel nézve furcsa módon – tátrai nyaralásán Nagy-Magyarországot és „N[em] N[em] S[oha]”-t vés egy padba,[18] az ősszel váratlan bejegyzés bukkan fel: „Nem tudom, írtam-e már erről: cionista lettem. E mögött a szó mögött rengeteg minden van. Nekem röviden azt jelenti: tudatosan, erősen érzem, hogy zsidó vagyok, büszke vagyok rá, és a célom: Palesztinába menni, érte dolgozni.”[19] Amíg a naplóíró is üdvözli a felvidéki magyar területek visszatérését, rögtön hozzáfűzi: „De meg kell állapítanom, hogy nekem lelkileg ennél is többet jelent az az út, amit a cionizmus útján teszek […] és ha nehéz, és bevallom, sok tekintetben fájó is elszakítani a magyar érzéseket, mégis ezt kell tennem, a magam és azt hiszem, a zsidóság érdekében is. A kétezer éves múlt igazol minket, a jelen kényszerít, a jövő biztat”.[20]

Mindenesetre a napló témáiban és stílusában 1938 őszén teljes fordulat áll be, amit a szerző tudatosan, kifejezetten Széchenyi István kontemplatív naplójára hivatkozva művel (a párhuzam egyébként Széchenyi politikai szerepe kapcsán is figyelemre méltó: a modern Magyarország megteremtésében közreműködő Széchenyi Izrael állam létrehozása szempontjából szimbolikus figurává válhatott Szenes Anna szemében). A következő lépés radikális: a magyarországi érettségi küszöbén, 1939. június 18-án a napló nyelve héberre változik (amit fél éve intenzíven tanult), s magyarul már csak ritkán, legközelebb Palesztinában ír.[21]

Ezen a ponton végképp lezárul a budapesti magyar zsidó leány története, s egy új veszi kezdetét. Szenes Anna az érettségi után, 1939 szeptemberében elhagyta Magyarországot, ahová csak 1944 június elején, a brit hadsereg zsidó főhadnagyaként tért vissza. Küldetéséről, elfogásáról és kivégzéséről egykori hadbírója népbírósági peréből értesülhetünk.[22]

Családja ugyancsak elhagyta Magyarországot. Gyuri, aki 1938-ban Lyonba ment tanulni, nem tért vissza, Palesztinába vándorolt ki. Özvegy Szenes Béláné Salzberger Katalin, miután túlélte a leánya elfogása nyomán történt letartóztatását, majd a „halálmenetet”, 1945-ben csatlakozott fiához (Szenes Anna 1945. november 6-i halálesetfelvételi jegyzőkönyvében az anya már mint palesztinai lakos szerepelt).[23] Szenes Anna földi maradványait 1950-ben exhumálták s Izraelbe vitték, ahol újratemették. A sírja felett 1945-ben emelt szobrot, Beck András szobrászművész alkotását, amely 1950-ben még a helyén maradt, 2007-ben az unokaöccs kezdeményezésére szintén Izraelbe szállították.[24]

[1] Baumel, Judith Tydor: The Heroism of Hannah Senesz: An Exercise in Creating Collective National Senesh i. m. int he State of Israel. Journal of Contemporary History 1996/3. 521. Izrael Jean d’Arc-jaként is említi a naplójához írt fordítói előszó is: Senesh, Hannah: Her Life and Diary. The First Complete Edition. Jewish Lights Publishing, 2007. XIII.

[2] E tekintetben Szenes Anna magyarul is kiadott naplója jelenti a fő forrást: Szenes Hanna: Napló – Levelek – Versek – Szépirodalmi kísérletek – rövidebb írások. Budapest, 1991. A továbbiakban a magyarul írt korai napló esetében erre a kiadásra, az anya angolul megjelent emlékezéseire az angol kiadásra hivatkozok.

[3] Névváltoztatási kimutatások 1910. év II. félév 30. oldal 6. sor (91905/1910. BM-rendelet).

[4] BFL VII. 185. Weiser Károly közjegyző iratai 772/1892.

[5] BFL VII. 12. b. Budapesti Központi Kir. Járásbíróság polgári peres és perenkívüli iratai 176358/1920.

[6] Ilona házassága: BFL XV. Béla házassága: BFL XV. II. ker. ház. akv. 1482/1919. René halálesete: BFL XV. VI. ker. hal. akv. 1042/1903. Margitra, férjére és közös gyermekükre, Faragó Tiborra az apa hagyatéki ügye utal.

[7] Margit házassági szerződése: BFL VII. 186. Schilling Rudolf közjegyző iratai 889/1912. Ilona házassági szerződése: BFL VII. 217. Kiss József közjegyző iratai 1879/1917.

[8] BFL VII. 217. 1809/1921. és 212/1928. Unokájára, Faragó Tiborra vonatkozó pótvégrendelete: uo. 659/1926.

[9] BFL VII. 217. 212/1928.

[10] BFL VII. 157. Fodor Antal közjegyző iratai. Hagyatéki lajstrom 91/1927. bejegyzés szerint a Járásbíróság 1927. július 14-én, 29230/1927. számon utasította a közjegyzőt az eljárás lefolytatására, amely az év végén zárult le. Özvegye visszaemlékezése szerint 1927 májusában szívrohamban hunyt el: Senesh i. m. XIX.

[11] Senesh i. m. XX.

[12] Szenes i. m. 88. (1937. május 15.)

[13] Szenes i. m. 112. (1937. szeptember 16.) Erre az esetre az anya is kitér, aki azt is megemlíti, hogy a zsidó tanulók tandíja a protestánsokéhoz képest tripla, a katolikusokhoz képest másfélszeres volt (bár kérvényére Annáét ez utóbbira mérsékelték): Senesh i. m. XXI-XXIII.

[14] Szenes i. m. 103. (1937. július 16.)

[15] Jellemző az elfojtás: „Vasárnap kinn volt Pista, elég nagy sétát tettünk, sokat beszélgettünk, többek közt zsidókérdésről. – Nincs kedvem írni, abbahagyom.” Szenes i. m. 113. (1937. szeptember 20.)

[16] Szenes i. m. 123. (1938. április 4.) Az Anschluss mellett már a készülő második zsidótörvényt illető izgatottságra is utal: uo. 125. (1938. április 24.)

[17] Az egyetlen elejtett megjegyzés, „el vagyunk készülve a legrosszabbakra”: Szenes i. m. 134. (1938. július 25.)

[18] Szenes i. m. 135. (1938. július 31.)

[19] Szenes i. m. 143. (1938. október 27.)

[20] Szenes i. m. 144. (1938. november 12.)

[21] Szenes i. m. 149., ill. 160. (1939. szeptember 23.)

[22] BFL XXV. 1. a. Budapesti Népbíróság büntetőperes iratai 2485/1946.

[23] A hagyatéki ügy: BFL VII. 6. a. Budapesti I-III. Kerületi Járásbíróság polgári peres és perenkívüli iratai. 1477/1946.

[24] http://www.israel-travel-ideas.com/hannah-senesh-house.html