"Közérdekű Lakásakció" - "Zsidó lakások" elvétele a német megszállás előtt

A II. világháború időszakában a budapesti lakhatást a bérlakásrendszer dominálta. A lakáshiány évtizedek óta fennálló és meg nem oldott helyzetében az újabb háború, a hadviselés érdekeinek alárendelve, a bérlakásforgalom hatósági ellenőrzését és korlátozását hozta magával. 1938-tól kezdve a lakásrendeletek egyre kiterjedtebb körben vonták hatósági jogkörbe a lakások bérbeadását. Meghatározták az „indokolt lakásszükségletet”, az igényjogosultságot, valamint az igénybevehető lakások kategóriát, és ezek alapján a hatóság jogává tették a bérlők kijelölését. Egy 1943. január 16-án hatályba lépő kormányrendelet (100/1943. ME) polgármesteri hatáskörbe utalta a lakások igénybevételét és az új bérlő kijelölését, valamint a lakáscserék engedélyezését. E rendelet végrehajtása végett állította fel Budapest polgármestere a XVII. lakásügyi ügyosztályt, mindaddig, amíg a háború miatt kiadott lakásügyi rendeletek érvényben maradnak. Az új polgármesteri ügyosztály 1943. január 16-án kezdte meg működését dr. Szentmiklósi József vezetésével, s egészen 1944. július 11-ig állt fenn. Ezen a napon a polgármester rendeletet adott ki az ügyosztály megszüntetéséről, annak nyomán, hogy egy kormányrendelet azt a hatósági jogkört, amivel az ügyosztály működött, Budapesten is kormánybiztosra ruházta (2510/1944. ME). Így 1944. július 11-től Budapesten is a lakásügyi kormánybiztos (Budapest székesfőváros és környéke lakásügyi kormánybiztosa) vált illetékessé a hatósági lakáselosztási ügyek intézésében.
Jóval azt megelőzően, hogy ez a lakásrendeletekben megfogalmazást nyert volna, a közigazgatás helyi szintjén a lakás-igénybevételt már 1941 őszén a „zsidók” jogainak korlátozásaként értelmezték. Noha az akkor érvényben lévő lakásrendeletben ilyen kitétel nem szerepelt, van példa arra, hogy az igénybe vehető lakások körének meghatározásában a „zsidó” besorolást is érvényes szempontnak vélték helyi szinten.
1942 októberében már maga a miniszterelnök, Kállay Miklós beszélt arról a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja értekezletén, hogy „a lakáskérdésben is aszociális állapot áll fenn a zsidók javára. Nem tudom még a módját most pillanatnyilag megjelölni, de ezen a vonalon óhajtom a lakáskérdést megoldani és azokat a keresztény rétegeket, amelyek most nehézséggel küzdenek, megfelelő lakásokhoz akarom segíteni” (Pesti Hírlap, 1944. október 23., 2.).
A hatósági korlátozás alá helyezett bérlakásrendszer keretei között első ízben 1943 januárjában kezdett intézményesülni a „zsidók” lakásainak megkülönböztetett kezelése a belügyminisztérium úgynevezett Közérdekű Lakásakciója keretében. Egy 1943. január 4-i belügyminiszteri átirat szerint a Pesti Izraelita Hitközség „a lakásínség enyhítése” céljából legalább 500 lakás „felajánlását” vállalta:
„A kormányzatnak a lakásínség megszüntetésére irányuló tevékenysége során a pesti izraelita hitközség elöljárósága bejelentette, hogy a maga részéről is elősegíteni kívánja a kormány munkáját és a köztisztviselők, valamint egyéb személyek részére, akiknek lakáshoz juttatása közérdekű, legalább ötszáz lakást kíván felajánlani olymódon, hogy február 1.-re kétszáz, május 1.-re pedig további háromszáz lakás álljon beköltözhetően rendelkezésre. A lakásakcióval járó költségeket az izraelita hitközség kívánja előteremteni.” (MNL OL K 150. 2803. csomó, I. kútfő. 11-f. tétel. 711/1943. I-b. BM. 1/1943. I-b. BM.)
Az átirat egyúttal egy olyan kft. cégbejegyzéséhez kérte az iparigazolvány kilátásba helyezését a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztertől, amely a „lakásakció” lebonyolítására jött létre, s ennek keretében – a hitközség által biztosított összegből – a lakások közvetítésével foglalkozik.
A cég bejegyzésére Lakásszerző Kft. néven 1943. január 29-én került sor. Hivatalos forma szerint lakásközvetítéssel, lakásbérletek szerzésével és továbbadásával foglalkozott a lakáshiány enyhítése céljából. Működése összefonódott az államigazgatással: 1943. februárjában ugyanis mind a belügyminiszter, mind az igazságügy-miniszter miniszteri megbízottat küldött ki a cég ellenőrzésére. Ennek az összefonódásnak tudható be, hogy a cégbejegyzéshez szükséges kellék, az iparigazolvány kiadására még utólag sem került sor, annak ellenére, hogy a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter leirata nyomán a cég telephelye szerint illetékes V. kerületi elöljáró – a cégbírósági bejegyző végzés bemutatásának feltételével – kilátásba helyezte az iparigazolvány kiadását. A lakások bérletének közvetítésére érvényes ügynöki iparjogosítvány kiadásának nincs nyoma az iparnyilvántartásban.
A Közérdekű Lakásakció a zsidónak minősülő állampolgárok lakásainak vonatkozásában azt jelentette, hogy a Pesti Izraelita Hitközség belügyminisztériumi nyomásra a tagjaihoz intézett felhívás útján bizonyos számú lakást „ajánlott fel” köztisztviselők és más közérdekből lakáshoz juttatandó személyek elhelyezése céljából (MNL OL K 150. 2803. csomó, I. kútfő. 11-f. tétel. 711/1943. I-b. BM. Belügyminiszteri átirat, 1943. január 4.). A háttérben álló Belügyminisztérium a jelek szerint megadott mennyiségű lakás „felajánlását” várta el, vagy követelte meg a „lakásínség megszüntetése” végett, anélkül, hogy konkrétan kijelölte volna azokat. Az izraelita hitközség által átadott lakásokat a belügyminisztérium kivette a rendeletek által szabályozott kötött lakásforgalom alól, és közvetlenül a belügyminiszter rendelkezett elosztásukról, anélkül, hogy az igényjogosultság jogszabályi feltételeit figyelembe vették volna. A belügyminisztérium ugyanis a lakásrendeletek által előírt feltételektől függetlenül szándékozott azokat minisztériumi, illetve minisztériumoknak alárendelt állami hivatalok tisztviselőinek juttatni.
A belügyminisztérium „Közérdekű Lakásakciója” ugyanakkor nem kizárólag „zsidó lakások” elvételére irányult: padlástér-beépítés esetén például minden építtetőt felajánlási kötelezettség terhelt a létrejött új lakások egyharmadának erejéig. Ez a gyakorlat 1943 őszétől 1944 márciusáig biztosan létezett. A „Közérdekű Lakásakció”, illetve a „lakásakció” megnevezés mind ebben, mind pedig a „zsidó lakások” elvételének összefüggésében változatlanul használatban volt 1944 első felében, a német megszállást követően is. A Pesti Izraelita Hitközség maga is ezt a megnevezést használta, s 1944. júniusában, a budapesti csillagos házas összeköltöztetés során a Központi Zsidó Tanács is „lakásakcióról” beszélt. A belügyminisztérium pedig ugyanezzel a névvel illette azt a letéti számlát, ahová a zsidónak minősülő háztulajdonosokat illető lakbéreket fizették (Belügyminisztérium Közérdekű Lakásakció Letéti Számla).
Magának a Lakásszerző Kft.-nek a működéséről nem tudunk többet. A cég iratai szerint 1944. januárjában még működött, legközelebb azonban már csak a háború utáni évekből értesülhetünk létezéséről: egy 1948. szeptemberi cégbírósági végzés elrendelte feloszlatását.