Budapest környéki zsidó iparosok és kereskedők listái

A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. törvényt, az úgynevezett második zsidótörvényt, 1939. május 5-én fogadta el az országgyűlés. A 14. § kimondta: "Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehet." A törvény végrehajtási utasítása 1939. augusztus 22-én lépett hatályba. A 7720/1939 M. E. sz. rendelet a törvény alapján pontosan meghatározta mely magánszemély, jogi személy és kereskedelmi társaság tekintendő zsidónak, s részükre az iparjogosítványok tekintetében községenként 6%-os kvótát irányzott elő. Egyes szektorokban, bizonyos jövedéki termékeket és állami beszállításokat illetően ennél is szigorúbb eljárást, az engedélyek visszavonását rendelte el.
Az utasítás értelmében minden iparigazolvánnyal, vagy iparengedéllyel rendelkező magán-, vagy jogi személynek október 15-ig egy bejelentőlapon kellett, a törvény által meghatározott adatairól nyilatkoznia az elsőfokú iparhatóságnak. Az elsőfokú iparhatóság e bejelentőlapok alapján állapította meg, hogy az iparjogosítvánnyal bíró zsidók száma a községben iparjogosítvánnyal bíró személyek együttes számának hány százalékát tette ki. A megállapítást az első fokú iparhatóságnak november 15-től december 1-ig közszemlére kellett tennie, ellene 1940. január 1-ig lehetett felszólamlással élni. Az elsőfokú iparhatóság megállapítását és a felszólamlásokat felülvizsgálat céljából a másodfokú iparhatósághoz, Budapest polgármestere az iparügyi miniszterhez terjesztette fel. A jóváhagyott megállapítást községenként, a névsor és az arányszám közlésével, megfelelő módon közzé kellett tenni. Az utasítás értelmében, amíg a községekben a megállapított arányszám 6% alá nem csökkent, zsidó részére iparigazolványt, vagy iparengedélyt kiállítani nem lehetett. E téren csak a kereskedelem- és közlekedésügyi-, vagy az iparügyi, illetőleg a földmívelésügyi miniszter tehetett közérdekből kivételt.
A rendelet folyományaként Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának 1939 augusztusában kelt, 423441/1939. számú rendelkezése, illetve a Központi járás főszolgabírájának 17811/1939. kig. sz. utasítására a járás községei megkezdték az ipajogosítványokkal rendelkező személyek bejelentőlapjainak begyűjtését, majd az október 11-i, 18796/1939. kig. sz. utasításnak megfelelően elkészítették és felterjesztették kimutatásaikat a főszolgabírói hivatalhoz, mint elsőfokú iparhatósághoz. A megmaradt iratokból kitűnik, hogy a községi megállapítások kifüggesztése és a felszólamlások határideje egy hónapot csúszott.
Az eredeti megállapítások Budapest Főváros Levéltárában a Központi járás főszolgabírájának iratai közt, illetve a Budapest és a megyei városok irataiban nem maradtak fenn. A nyilvántartások egy-egy példánya azonban  a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához került, s az itt feldolgozott néhány község esetében a névjegyzékek a Magyar Nemzeti Levéltár Z szekciójában (Gazdasági Levéltár) fennmaradtak (MNL OL Z 199 Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara gyáripari és szociálpolitikai osztály iratai).
Ezek alapján állítottuk össze a zsidónak számító bejelentett iparűzők jegyzékeit [1] [2]. A jegyzék alapjául szolgáló iratok nem egységesek. Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár esetében az elsőfokú véghatározat szerinti megállapítások maradtak fenn, ezeken szerepel, az adott község zsidó iparosainak első fokon megállapított arányszáma. Közülük egyébként csak Soroksáron volt ez az arány 6% alatti. A megállapítások tartalmazzák az összes helyi iparos nevét, iparát, lakcímét, iparigazolványuk számát és az iparlajstrom számot. A törvény értelmében zsidónak tekintendő személyek sorszámát bekarikázták, ezzel jelölve érintettségüket. Hasonló módon készült el Pestújhely és Rákoshegy kimutatása, de az ezekhez tartozó főszolgabírói véghatározat nem maradt fenn.
A meglévő kispesti, pestszenterzsébeti és újpesti iratok tanúsága szerint a megyei városokban külön lajstrom készült a zsidónak tekintendő, illetve a kereszténynek tekintendő iparosokról. Pestszenterzsébeten az igazolás hiányában zsidónak vélelmezett személyeket is külön lajstromozták. E települések közül egyedül Újpesten olvasható az iraton, hogy a lajstrom a város polgármestere, mint elsőfokú iparhatóság véghatározatának részét képezi. Ugyanakkor ez az egyetlen olyan nyilvántartás, amely nem tartalmazza az iparosok lakcímét. A névjegyzékekben szerepelnek a „hasznothajtó” engedélyek birtokosai, valamint néhány kereskedelmi társaság is.
Az iratanyagban teljesen különálló darabot képez a csepeli kimutatás, amely nem az 1939. évi IV. törvény végrehajtása során, hanem a Budapestvidéki M. kir. Pénzügyigazgatóság 54570/1944.VIII. számú utasítása nyomán keletkezett, 1944 májusában. A kétoldalas lajstrom a csepeli zár alá vett zsidó üzletek és kereskedelmi vállalkozások adatait tartalmazza. Szerepel rajta a cég neve, a tulajdonos neve (jelen esetben ugyanaz), valamint az üzlethelyiség címe.
Az iparhatósági eljárás, amelyekről ezen iratok tanúskodnak, ahogyan a második zsidótörvény összességében is, legsúlyosabban a zsidóság alsó- és középréteghez sorolható részét érintette.