Main navigation
1944. április 16-án tették közzé a kormány 1600/1944. M.E. sz.
A Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék, mint Fiatalkorúak Bírósága irataiban is szembesülhetünk a háború és a vészkorszak ideje alatt élő, zsidó származású családok és gyermekeik sorsáva
„Hannah Senesz, akit huszonhárom évesen Budapesten végeztek ki, kitüntetett helyet foglal el az izraeli panteonban.
A magyarországi zsidóellenes rendelkezések végrehajtásának nyilvánvaló előfeltétele volt a „zsidó” fogalmának jogi meghatározása, s e meghatározás közigazgatási és bírói gyakorlatba való átültetése
Budapest Főváros Levéltára a Holokauszt Emlékév keretében a budapesti kerületek közül a zsidók által leginkább lakott kerületek közjegyzőinek 1944.
A magyar filmgyártásban fontos szerepet játszottak a zsidó származású cégtulajdonok, filmes szakemberek és színészek.
Rejtő Jenő sikeres légiós és kalandregények szerzője, ma is az egyik legolvasottabb magyar írónk legtöbb regényét a Nova könyv
A pesti pénzügyi élet legfőbb kezdeményezői és továbbfejlesztői zsidó származásúak voltak. A XIX.
A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló, az úgynevezett második zsidótörvény (1939. IV. tc.) 1939.
A budapesti gettóból utolsó alkalommal 1944. december 24-én szállították ki a Salgótarjáni úti temetőbe a halottakat.
Wiesmeyer Emil, az Antiqua Nyomda és a Schutzpassok