Banner
Kép
Tartalom

A zsidónak minősített állampolgárok lakásainak 1943 elejétől kezdődő, majd 1944 áprilisában már jogszabályokba is foglalt elvétele a mindennapok egyik legmeghatározóbb szférájában intézményesítette a társadalom kettéválasztását. A lakások és lakók „zsidó – nemzsidó/keresztény” felosztás szerinti újabb és újabb megszámlálása 1944 áprilisától a munkahely után a lakóhelyen is a mindennapok részévé tette a megbélyegző besorolást. Az 1610/1944. ME számú, „a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában” megjelent rendelet alapján a város egészére, annak valamennyi lakására és lakosára kiterjedő első összeírás és besorolás közigazgatási intézkedés volt, végrehajtásában azonban a háztulajdonosoknak és házmestereknek is közre kellett működniük. Ettől kezdve a számlálgatás és az ahhoz szükséges formanyomtatványok elkészítése, illetve alkalmazása mind több hatóság feladata lett, így a fővárosi közigazgatás mellett a Zsidó Tanácsé is. Ám a lakosság maga sem utasította el ezt a szemléletet, és zökkenők nélkül szolgáltatta a „zsidó – keresztény” felosztás szerinti lakó- és lakáskimutatásokat.
Az 1610/1944. ME számú kormányrendelet alapján eszközölt budapesti lakó- és lakásösszeírás a „zsidók” lakhelyeként kijelölendő házak kiválasztását szolgálta. A kijelölt házak jegyzékét Budapest polgármestere 1944. június 16-án tette közzé (Fővárosi Közlöny, 1944. június 16. Melléklet). A rendelet nyomán a lakosok tömegesen fordultak beadványaikkal – saját szóhasználatukban „fellebbezésekkel” – a polgármesterhez, valamint a belügyminiszterhez. A háztulajdonosok, a lakók – csoportosan vagy egyénileg – tiltakoztak házuk, lakhelyük kijelölése ellen – vagy éppen ellenkezőleg, kérték annak pótlólagos kijelölését. Valamennyien a „zsidó – nemzsidó” felosztás szerint érveltek: a háztulajdonos mint „zsidó” vagy „keresztény” szólalt meg, a lakók mint „zsidók” vagy „keresztények” alkottak csoportot. A házak lakóközösségei „zsidó” – „keresztény” szembeállítás szerint kezdtek szerveződni: valamennyi lakót kategorizálták a két címke valamelyike szerint, a listába vétel legkülönbözőbb megoldásait alakítva ki.
A csillagos házak kijelölésének egyik meghatározó szempontja az antiszemita közgondolkodás „számarány”-logikáját felidézve, a lakók egyes házakon belüli, „zsidó – nemzsidó” kategorizálás szerinti arányán alapult. Az összeszámlálás és az arányok megállapítása során azonban gyorsan kiderült, hogy egyrészt maga a besorolás sem egyértelmű, másrészt a zsidóellenes intézkedések és azok részeként a folyamatos lakáselvételek folytán a lakosság állandó mozgásban van, s így a két kategória, a „zsidók” és a „keresztények” száma és aránya folyamatosan változik. Az arányok megállapításának képtelensége azonban számos esetben nem az intézkedés elutasítását váltotta ki, hanem ellenkezőleg: a mindenáron való alkalmazkodást, melynek logikája szerint a számlálás sikertelensége nem a művelet irrealitását jelentette, hanem az „ellenség”, a „zsidók” „aknamunkáját”. Ily módon a csillagos házak kijelölése kapcsán született kérelmek egyik jellegzetes típusaként jelentek meg a denunciáló tartalmú beadványok.
A tömeges beadványírás során megfigyelhető magatartásformák azonban szélesebb skálán mozogtak. A „zsidók” és „keresztények” házakon belüli szétválasztása a szembefordulás, ellenségesség, elhatárolódás, kettészakadás esetei mellett az együttműködés kétféle változatához is vezethetett. Az érdekek találkozása alakította ki a kooperáció azon formáját, melynek során a két csoport a térbeli elkülönülés megvalósítása céljából lépett fel közösen. S találunk példákat arra is, hogy a „keresztények” a kettéválasztás ellen próbáltak tiltakozni, és az együttélés megszokottságát, elfogadhatóságát hangsúlyozták.
A kijelöléssel kapcsolatos kérelmek ugyanakkor a „zsidók” és „nemzsidók” közötti érintkezésről alkotott köznapi elképzeléseknek is sajátos tárházát jelentik, antiszemita állampolgári javaslatoktól és háztulajdonosi stratégiáktól kezdve az önmeghatározás összetett szövetéig.

Lakónévsorok: "zsidó lakók" - "keresztény lakók"

V. Szent István krt. 6.

VI. Andrássy út 6.

VI. Aradi u. 28.

VI. Izabella u. 65.

VI. Lovag u. 18.

VI. Teréz krt. 1/b

VII. Hernád u. 40.

IX. Ráday u. 9.

XIV. Szabó József u. 23.

Folytonos újraszámlálás

Vándorfi Ferenc kérelme

V. Hollán u. 6. (ma XIII. Hollán Ernő u. 6.)

V. Wekerle Sándor u. 19. (ma Hercegprímás u. 19.)

VI. Izabella u. 65.

VI. Paulay Ede u. 12.

VII. Akácfa u. 43.

VII. Dembinszky u. 36.

XI. Himfy u. 6.

Denunciáló beadványok

III. Pacsirtamező u. 22/b

V. Csáky u. 49-51. (ma XIII. Hegedűs Gyula u. 49-51.)

V. Wekerle Sándor u. 19. (ma Hercegprímás u. 19.)

VIII. József krt. 81.

XI. Takács Menyhért u. 18. (1944. június 16-i bejelentés)

XI. Takács Menyhért u. 18. (1944. június 20-i bejelentés)

Elhatárolódás, ellenségesség

I. IV. Béla út 35. (ma Attila út)

IV. Ferenc József rkp. 13-15. (ma V. Belgrád rkp. 13-15.)

VII. Hársfa u. 57.

XI. Budafoki út 55.

XIV. Törökőr dűlő

Javaslatok a térbeli elkülönülésre

VIII. Kemény Zsigmond u. 6. (ma már nem létező utca)

VI. Szondi u. 42/c

Kiállás a zsidó lakótársak mellett

VI. gr. Zichy Jenő u. 38. (ma Zichy Jenő u. 38.)

VI. Teréz krt. 5.

VIII. Üllői út 10.

XI. Budafoki út 55.

Az érintkezés képzetei

Csapó Károly tartalékos őrmester beadványa

Névtelen beadvány

V. Szent István krt. 13.

VIII.Nap u. 21.

XIV. Kerepesi út 30.

XIV. Jávor u. 3.

 

 

 

kérelem