Védlevelek, mentesítési dokumentumok Barcs Béla budapesti közjegyző 1944-es okiratai között

Védlevelek, mentesítési dokumentumok Barcs Béla budapesti közjegyző 1944. évi iratai között

 

Budapest Főváros Levéltárában található közjegyzői iratanyag 1875-1984-ig terjedően öleli fel a budapesti székhellyel működött közjegyzők okiratait, hagyatéki ügyeit, végrendeleteit. A levéltár a holocaust emlékév kapcsán a budapesti kerületek közül különösen érintettek közül (VI, VII, VIII, régi V, mai XIII. kerület Újlipótváros) az 1944. évben keletkezett okiratokat adatbázisban rögzíti, különös tekintettel a vészkorszak szempontjából fontos iratokra.  Az egyik közjegyző, Barcs Ernő[1] iratai között maradt fenn - egyedülálló módon -, 119 darab védlevél, ún. Schutzpass, mentesítő irat, útlevél stb. hitelesített másolata. Az alábbiakban ezek digitalizált másolatát adjuk közre és röviden ismertetjük az iratok jogi-történeti hátterét.

A mai modern közjegyzői rendszer alapjait Magyarországon az 1784. évi XXXV.  tc., a közjegyzőkről szóló törvény rakta le. A közjegyzőket a törvény életbelépése után az igazságügyminiszter nevezte ki, s csak olyan lehetett aki teljes jogú magyar állampolgár volt, büntetlen előéletű, az ügyvédi vagy bíró vizsgát sikerrel letette és két év közjegyzői gyakorlatot is igazolt. A közjegyzők számát és székhelyét, a körzetek határait a közjegyzői kamara meghallgatása után szintén az igazságügyminiszter határozta meg. a közjegyzők hatásköre kiterjedt közokiratok felvételére, végrendeletek felvételére, tanúsítványok kiállítására, letétek kezelésére, hagyatéki ügyek körüli eljárásokra és bírói megbízások teljesítésére. Azon jogügyleteket is szabályozták, amelyekhez közjegyzői okirat kellett, pld: vagyoni viszonyokat szabályozó, adásvételi, életjáradéki és kölcsönszerződések, ajándékozási szerződések, hozományátvételi nyilatkozatok stb. Az 1886. VII. tc. jelentősen kiterjesztette azon jogügyletek körét, amelyekben az érvényesség közokiratot kívánt meg. Magánokiratot a közjegyző nem állíthatott ki.

A királyi közjegyzők egyik fontos feladata volt az eredeti okiratokról készült másolatok hitelesítése. Hiteles másolatok korszakunkban már fotómásolatok is lehettek. Ebben az eljárásban a közjegyző külön jegyzőkönyv felvétele nélkül, magán az okiraton, esetleg az okirathoz fűzve helyezi el a hitelesítési  záradékot, melyben tanúsítja a másolatnak az eredeti okirattal való egyezőségét. Az okirat közjegyzői hitelesítése valójában másolat hitelesítés, hiszen a  közjegyző az eredeti okiratról készített másolatot hitelesíti tanúsítvány kiállításával. A hitelesítési záradék tartalmazza, hogy a másolat eredeti okiratról készült-e, vagy annak kiadmányáról, másolatáról illetve, hogy a másolat az eredetivel mindenben megegyezik vagy esetlegesen annak csak egy része. A hitelesített másolatot mindenkor hivatalos pecsétjével és aláírásával látta el.
A közjegyző az okiratok hitelesítése (pl.: nyilatkozatok, útlevelek, anyakönyvi kivonatok, stb.) során magának a hitelesített okiratnak sem a valódiságát, sem a tartalmi jogszerűségét nem vizsgálhatja, csak az általa készített tanúsítvány alakiságának és tartalmának valódiságáért felel. Az okirat eredetiségét az okirat kiállítója igazolhatja, amennyiben ez problémaként felmerül. Az okirat közjegyző általi hitelesítése az okirat bizonyító erejét nem változtatja meg, a magánokiratról a közjegyző által készített hiteles másolat nem közokirat. A közjegyző kötelessége a hitelesítések könyvébe az okirat hitelesítés tényét bejegyezni.

A Barcs Ernőnél talált dokumentummásolatok is eredeti magánokiratokról (a kérdéses időszakban leginkább Schutzpass-ok, oltalomlevelek, különböző mentesítő okiratokat, keresztleveleket, anyakönyvi kivonatokat, kivételezettségi igazolásokat, hadigondozási igazolványokat, állampolgársági igazolásokat, iparengedélyeket, vöröskeresztes értesítőket, KEOKH igazolásokat, stb. találunk) készült hiteles másolatok, amelyeket a közjegyző a Sorkönyv a másolatok hitelesítéséről című könyvben vezetett.  Barcs Ernő 1944-ben 13507 db hitelesítést készített, ez jelentősen meghaladja a korábbi években nála készült tanúsítványok számát, sőt a többi, a zsidóság által leginkább lakott, kerület közjegyzői által készített hitelesített másolatok számát is.  Az alábbiakban az érintett kerületek közjegyzőinek sorkönyvéből vett adatok láthatóak.

Kerület

Közjegyző neve

Hitelesített másolatok száma 1943-ban

Hitelesített másolatok száma 1944-ben

V.

Somogyi Béla

1005

2242

V.

Lázár Ferenc

1167

3809

V.

Barcs Ernő

4230

13507

VI.

Meixner László

1078

3514

VI.

Holitscher Szigfrid

1723

3602

VI.

Antalffy-Zsíros Aladár

2197

7110*[1]

VII.

Szemerjay-Petrán Tibor

1071

3306

VII.

Lukács Izsó

2445

2462

VII.

Horváth Kamilló

1004

4722

VII.

Richter Richárd

1363

4135

VIII.

Kőrössy Bertalan

862

2897

VIII.

Haller Károly

2188

6077

VIII.

Krenner Zoltán

1329

2801

 

[1] Az adatokat a Budapesti Közjegyzői Kamara által kért ügyforgalmi kimutatásokból (másolatok és könyvkivonatok hitelesítésének száma) vettem. Antalffy-Zsíros Aladár által beadott kimutatást nem találtam, összesített adat 1944-ből.

Lásd: IX. 260. Ügyforgalmi kimutatások 1943, 124. doboz, Ügyforgalmi kimutatások 1944, 128. doboz.

 

[1] Az adatokat a Budapesti Közjegyzői Kamara által kért ügyforgalmi kimutatásokból (másolatok és könyvkivonatok hitelesítésének száma) vettem. Antalffy-Zsíros Aladár által beadott kimutatást nem találtam, összesített adat 1944-ből.

Lásd: IX. 260. Ügyforgalmi kimutatások 1943, 124. doboz, Ügyforgalmi kimutatások 1944, 128. doboz.

 

Az még a hézagosan fennmaradt sorkönyvekből is látszik, hogy 1944-ben Barcs Ernőhöz fordultak messze a legtöbben okmányaik hitelesítése végett. Feltehetően ebbe belejátszik, hogy az újlipótvárosi részen (Pozsonyi út, Újpesti rakpart) sok „külföldi” védett ház volt a csillagos házak között. Az 1944-es év sorkönyveiből kitűnik, hogy minden érintett közjegyző hasonló iratokat hitelesített, mint Barcs Béla, de ezek az okmányok nem maradtak fenn az adott közjegyző irattárában, mint ahogy többségében Barcs Ernőnél sem, hiszen az ügylet jellegéből adódóan ezeket a hitelesített példányokat az ügyfelek elvitték. A letétben hagyás sem magyarázat arra, hogy ez a pár magánokirat miért maradt meg nála, hiszen nincs letéti szám az iratokon, csak a hitelesítési napló száma szerepel rajtuk.

Ami még szembetűnő, hogy 1944 október 15-e után arányaiban jóval több hitelesítés született, mint addig, ez látszik a Schutzpass-ok dátumozásán, sok közülük október 23-i dátumozású. A fenti közjegyzők sorkönyveiből kitűnik, hogy szinte valamennyi közjegyzőnél október 15-e után keletkezett a teljes évi tanúsítványmennyiség harmada. Meixner Lászlónál 1203 db., Antalffy Zsíros Aladárnál 2271 db., Horváth Kamillónál 2039 db. hitelesítés készült október 15-e után.  Október végétől pedig szinte csak véd-és oltalomleveleket hitelesítettek, a sorkönyvek szerint tömegesen.

Míg 1944. március 19-e után a közjegyzők ügyfelei a sorkönyvek tanúsítása szerint, főként a Horthy- rendszer által engedélyezett mentesítési lehetőségeket igyekeztek kihasználni, s ezekhez kapcsolódó dokumentumaikat hitelesíttették, addig ezek a lehetőségek gyakorlatilag megszűntek a nyilas hatalomátvétel után.[3]  Leginkább a külföldi követségek által kiállított menlevelekben bízhattak. Szálasi 1944 október 30-án Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti képviselőjének közbenjárására úgy döntött, hogy a Pápai Nunciatúra által kiadott kb. 2500 oltalomlevelet elismeri. Ugyanilyen engedményt tett Svájcnak is, amely szintén korlátozott számban, de kiállíthatott védleveleket. Azonban hiába szabták meg a nyilasok, hogy mennyi menlevél készülhet, a követségek nem tartották be azokat, s jóval többet adtak ki. Nem elhanyagolható a zsidó ellenállás által kiadott hamis menlevelek száma sem.[4]

A Barcs Ernőnél megmaradt magánokiratok többsége is oltalom- és védlevél, amelyeket leginkább a svájci és a svéd követségek adtak ki. Ezektől eltérnek a Fekete család úgynevezett svéd követségi kérdőívei, amelyek egy 1944 nyarán megnyílt mentesítési lehetőséghez kapcsolódnak[5]. Barcs Ernő közjegyzői okiratai között több erről szóló nyilatkozatot is találunk, amikor az adott személyekhez közel álló ismerősök vagy rokonok bizonyítják a svéd vagy brazil rokonsági, illetve gazdasági kapcsolat meglétét.

A közjegyző szerepe

Barcs Béla közjegyzői hatásköre kinevezésekor a régi V. kerületnek a Lipót körút, mai nevén Szent István körút és a Wahrmann Mór, mai nevén Victor Hugo u. közé eső részére terjedt ki, 1933-tól ide tartozott a Wahrmann Mór utcától északra eső terület is.[6] Közjegyzői székhelye: Bp. V. Berlini tér 4 volt.

Az 1945-ös igazolási eljárások során nem vallott arról, hogy a nagyszámú mentesítő okirat másolatának kiadásában az üldözöttek különös segítése vezette volna.  Az igazolóbizottsági kérdőív azon kérésére, hogy a zsidótörvények végrehajtásával kapcsolatban volt –e szerepe nemmel válaszolt. Az általa benyújtott igazoló jelentésben csak arra hivatkozik, hogy semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, mert ezt kívánta meg a közjegyzői munkakör, illetve a hozzá forduló ügyfelek ügyeit a mindenkori politikai irányzatoktól mentesen intézte.

1945. június 21. napján a Budapesti Közjegyzői Kamara Igazolóbizottsága igazoltnak tekintette, ezáltal továbbra is betölthette tisztségét[7]. 1949. december 1-el, az addigi polgári közjegyzői rendszer megszüntetésével átvették állami közjegyzői szolgálatba (1949. november 30-val szűntették meg magánközjegyzői praxisát). Székhelye ekkor a már átkeresztelt Marx tér 4. szám alatt volt.[8] 1952 végéig töltötte be állását az új, állami közjegyzői rendszerben.

 

 

 

 

[1] VII.180.d Barcs Ernő kir. közjegyző iratai

[2] Az adatokat a Budapesti Közjegyzői Kamara által kért ügyforgalmi kimutatásokból (másolatok és könyvkivonatok hitelesítésének száma) vettem. Antalffy-Zsíros Aladár által beadott kimutatást nem találtam, összesített adat 1944-ből.

Lásd: IX. 260. Ügyforgalmi kimutatások 1943, 124. doboz, Ügyforgalmi kimutatások 1944, 128. doboz.

[3] Az egyik ilyen mentesítő rendelet volt a 3040/1944. M.E. rendelet[3], amelyet 1944. augusztus 21-én adták ki. (a Budapesti Közlöny 189. számában tévesen 2040/1944 számon jelent meg, Randolph L. Braham is ezt a téves számot veszi át könyvében)[3].  A rendelet szerint a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya általában nem terjedt ki azokra a személyekre, akiket a kormányzó a minisztérium előterjesztése alapján a tudomány, a művészet vagy a közgazdasági élet terén, vagy egyéb területeken kimagasló érdemeik szerint arra alkalmasnak talált. A mentesítés viszont nem érintette az 1941. XV. tc-be foglalt fajvédelmi rendelkezéseket és a vagyonjogi rendelkezéseket (1600/1944. M.E. rendelet) Ezt a rendelkezést a Szálasi rezsim egy október 25-én megjelent rendelettel módosította, miszerint csak a 3780/1944. M.E. rendelet[3] alapján megerősített mentesítés fogadható el a továbbiakban.

[4] A Nunciatúra kb. 15000, a Portugál Követség több, mint 700, a Spanyol Követség kb.3000 ilyen iratot adott ki.

Randolph L. Braham: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. II. kötet. 1181, 1191. old.

[5]Állampolgárság gazdasági és rokoni kapcsolatok alapján. 1944. július 8-a után a kormány leállította a magyarországi deportálásokat, ami azt jelentette, hogy a Budapesten élő zsidóság egyelőre megmenekült. Többek között arra hivatkoztak, hogy nagy nyomást gyakoroltak  Magyarországra a semleges államok, a Vatikán és az egyházak. Ennek eredményeképpen a kormány összefoglaló jegyzéket küldött a külföldi képviseleteknek, s ebben részletesen kifejtette a zsidókérdéssel kapcsolatos aktuális álláspontját. Ez egyebek mellett azt tartalmazta, hogy a Svéd Vöröskereszt, a War Refugee Board és a Jewish Agency javaslatai alapján engedélyezik a zsidóknak Svédországba, Svájcba, Palesztinába és egyéb államokba való kivándorlását. A svéd Vöröskereszt akciójának keretében kivándorolhatnak mindazok, akik a svéd király által elnyerték az állampolgárságot. Ide tartoztak azok a személyek is, akiknek rokonaik éltek az országban, vagy huzamosabb ideig kereskedelmi, üzleti kapcsolatban álltak valamely svéd céggel. Ez kb. 400-500 embert érintett. Később Portugália és Brazília is ilyen alapon adott útlevelet magyar zsidóknak.

[6] 57898/1933 I.M. rendelet

[7] 1410/1945. M.E. rendelet. 1. bek.

[8] 23182/1949 I.M.E. rendelet

Dokumentum típusa: 
közjegyzői okirat
Keletkezés időpontja: 
1944
Jelzet: 
HU_BFL_VII_180_a
Témakör: