Banner
Kép
Tartalom

 

Az 1919-es kommün alatt tanúsított magatartás is lehetett fontos alap zsidóellenes rendelkezések alóli mentesség kéréséhez. Az erről szóló nyilatkozatokat a közjegyző előtt legtöbbször pusztán bemutatták, aki azt egy aláírás hitelesítési eljárás keretében hitelesítette, és erről jegyzőkönyvet állított ki. Viszonylag nagy számban találhatók ilyen nyilatkozatok, azonban legtöbbször csupán annyi áll bennük, hogy pl. „Rottman Alfréd mérnöknek a kommün alatt tanúsított magatartása tárgyában”. 
Az érintettek általában igyekeztek jelentős személyiségektől beszerezni hasonló nyilatkozatokat, mint pl. a zsidó arisztokrata báró Kornfeld Pál, aki négy tanút is felvonultatott Inselt István nyugalmazott vezérőrnagy, Salacz Oszkár részvénytársasági igazgató, Pallavicini György őrgróf és dr. Simonyi Semadam Sándor korábbi miniszterelnök személyében. Bár a nyilatkozatok ebben az esetben nem tartalmazzák a báró tényleges ellenforradalmi tevékenységét, azt lehet tudni, hogy 1919. április 23-án őt az Országos Gyűjtőfogházba szállították.
Nagyon ritkán az okiratba foglalva részletezik is az ellenforradalmi tevékenységet, amire példa az április 11-én Szemerjay Petrán Tibor által felvett nyilatkozat, amely szerint dr. Mihályfalvy Zsigmond a Baross utcában titkos fegyver raktárt tartott fenn, illetve utcai lövöldözésben is része volt.  
Érdekes az a nyilatkozat is, amelyben Bagó János elmeséli, hogy 1919 január végén vagy február elején Szécsény községből nemzetőrtársaival Pöstyénbe igyekeztek a cseheket kiverni, ahol a Kácser Simon tulajdonát képező kocsmát, a hozzá tartozó lakással kirabolva találták, ott kommunista csőcselék ivott, mulatozott és ordibált. Kácser Simont és fiát, Józsefet fel akarták akasztani, rángatták és bántalmazták. Bagó több nemzetőr társával mentette ki őket, ezért a közjegyzői okiratban kijelenti, hogy Kácser a forradalmi mozgalmak idején életveszélyben forgott. 

Hasonló típusú, bár nem a kommün alatti magatartást érinti az a nyilatkozat, amelyben Villani Frigyes báró diplomata igazolta Korein Dezső részére, hogy nevezett a budapesti zsidó hitközség kiküldöttjeként „a soproni népszavazás kedvező eredményeinek kivívásához dicséretre méltó buzgalommal tett eleget.” HU_BFL_VII_179_1944_0696_001