Keresés

„Első és egyetlen eset a Teleki családban, hogy valaki bemocskolta a tiszta és töretlen családfát zsidó vér behozásával. A jelenlegi törvény nem ad módot arra, hogy bírói úton kérhessem első házasságomból származó zsidóvérű gyermeknek a Teleki név viselésének törlését, amennyiben azonban egy boldogabb keresztény Magyarországon a törvény erre módot ad, lelkiismereti kötelességévé teszem végrendeletem végrehajtóinak, hogy […]-sal kötött házasságomból származó […] gyermeket egy boldogabb, zsidómentes Magyarország törvényei hatályával arra kötelezzenek, hogy a széki gróf Teleki nevet ne viselhesse és ne viselhesse tovább, megalapítva ezzel a Telekiek zsidóvérű ágát.”

Rejtő Jenő sikeres légiós és kalandregények szerzője, ma is az egyik legolvasottabb magyar írónk legtöbb regényét a Nova könyvkiadónál jelentette meg, annak Kalandos Regények sorozatában. A Nova összesen 19 Rejtő kötetet adott ki, leghíresebb regényei mind itt jelentek meg. Szakításuk oka a Vanek Úr Párizsban el nem fogadott ellentmondásokat tartalmazó kézirata miatt történt, és valóban ezt a (később más kiadónál megjelent) regényt mintha nem ő írta volna.

A II. világháború időszakában a budapesti lakhatást a bérlakásrendszer dominálta. A lakáshiány évtizedek óta fennálló és meg nem oldott helyzetében az újabb háború, a hadviselés érdekeinek alárendelve, a bérlakásforgalom hatósági ellenőrzését és korlátozását hozta magával. 1938-tól kezdve a lakásrendeletek egyre kiterjedtebb körben vonták hatósági jogkörbe a lakások bérbeadását. Meghatározták az „indokolt lakásszükségletet”, az igényjogosultságot, valamint az igénybevehető lakások kategóriát, és ezek alapján a hatóság jogává tették a bérlők kijelölését. Egy 1943. január 16-án hatályba lépő kormányrendelet (100/1943. ME) polgármesteri hatáskörbe utalta a lakások igénybevételét és az új bérlő kijelölését, valamint a lakáscserék engedélyezését.

1944. április 7-én a Belügyminisztérium bizalmas rendeletet adott ki a „zsidók lakhelyének kijelölése” tárgyában, mely így kezdődött: „a m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól”. Ennek értelmében a zsidókat „nemre és korra való tekintet nélkül” gyűjtőtáborokba kell szállítani. A zsidók lakásait és üzleteit le kell zárni, értékeiket „őrizetbe” kell venni, elhelyezésükre „zsidó házakat” kell kijelölni. Ezekből a „nem zsidó származásúakat a rendőrhatóság a zsidók által kiürített, hasonló értékű és bérű lakásokba” telepítse ki (6163/1944. BM VII. res.).